Kettős mérce – Thury Gábor jegyzete

2019.09.25. 23:47

Döntött az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA): 2020-ban Isztambulban, egy évvel később Szentpéterváron, 2022-ben Münchenben, 2023-ban a londoni Wembley Stadionban rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét. Ha megnézzük, hogy az elmúlt 27 évben Németország és Anglia hány városa adott otthont a finálénak (szigorúan csak a BL-időszakot figyelembe véve), előbbinél öt, az utóbbinál három ez a szám. Ha Olaszországot és Spanyolországot is ide soroljuk, négy, illetve három helyszínről beszélünk. Összességében ez a négy futballnemzet 15 BL-döntő-rendezést mondhat magáénak. A maradék, a resztli jutott a többi országnak. München háromszor, London, Róma, Milánó, Madrid, Párizs, Athén kétszer-kétszer adott otthont finálénak. A német város negyedszer, az angol főváros harmadszor következik, Kelet-Európát Isztambul, Moszkva és Kijev képviselte egyszer-egyszer, ha második számú kupasorozatot is vizsgáljuk, Isztambul, Bukarest, Varsó és az idén Baki jött számításba. Hangsúlyozom, 27 idény alatt!

MEGVAN A 2021-ES, A 2022-ES ÉS A 2023-AS BL-DÖNTŐ HELYSZÍNE
MEGVAN A NEVE A 2021-BEN RAJTOLÓ, 3. SZÁMÚ SOROZATNAK

De ne foglalkozzunk többet a számokkal, ennyi is elég a következtetéshez. A kontinens keleti része az UEFA mostohagyereke, a felsorolásból kiderül, hogy a korifeusok csak a látszat kedvéért mozdulnak ki a klasszikusan Nyugatnak mondott térségből.

A legfontosabb mozgatórugó a pénz. A legjobb európai bajnokságokban magas a színvonal, a futballal szinte mindent el lehet adni – nem feltétlenül kell elmenni a kontinens keleti felébe, de gyanítható, hogy Közép-Európába se. Ebből a megközelítésből az is látszik, noha Budapest a világversenyek rendezé­sében óriási presztízst vívott ki magának, ne áltassuk magunkat azzal, hogy a novemberben átadandó Puskás Ferenc Aréna a közeljövőben akár csak az Európa-liga-sorozat utolsó meccsének színhelye lesz. A labdarúgásban tehát megvalósul a kelet-európai kisállamok – és nem kisállamok – nyomorúsága. Amennyire kiszámítható, hogy az egyenes kieséses rendszerben mely csapatok kerül(het)nek a fináléba, ugyanúgy borítékolható, hogy az UEFA a kontinens melyik részére eső várost jelöli ki helyszínként. Az óriások asztaláról leeső morzsákért lehet harcolni, üzenetként is felfogható, hogy a keleti régió nem egyenrangú.

Az UEFA a globalizáció egyik zászlóshajójaként működik, és persze mobilitást hirdet, de ne legyenek kétségeink, a szervezetnél mindent beáraznak. Ha valaki azt mondja, nem így van, az gondoljon bele: a tervek szerint 2021-ben indul az Európa-konferencialiga, amelyben a szegény rokonok jól ellesznek…

Mi ez, ha nem kettős mérce?

Bár ne legyen igazam.

Legfrissebb hírek

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
18 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 23:34

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

Heten, de nem gonoszok – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.08.28. 00:30

Fradi-várós csütörtök – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.08.26. 23:57

Ha ők mondják… – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2026.08.22. 23:57