BL: a válogatott után az FTC meccsén a svájci játékvezető

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 08:18
null
Sandro Schärer a válogatott szerbek elleni találkozója után ismét magyar csapat mérkőzésén kap szerepet (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte a játékvezetői stábot a kedden 21 órakor kezdődő Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-találkozóra. A svájci Sandro Schärer fújja a sípot, segítői honfitársai, Stephane De Almeida és Bekim Zogaj lesznek, míg a videobírós rendszer (VAR) működését olasz szakemberek felügyelik.

 

Sandro Schärer ismerős lehet, ő vezette október 11-én a Szerbia–Magyarország (0–1) Nemzetek Ligája-mérkőzést. A Bajnokok Ligája csoportkörében ugyanakkor még nem szerezhetett tapasztalatot, eddig csak selejtezőben működött közre, valamint az Európa-ligában fújt. Utóbbi sorozat selejtezőjében a zöld-fehérek egyszer találkoztak vele, ő vezette a 2017. július 13-án játszott Ferencváros–Midtjylland összecsapást (2–4).

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55: Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) – élőben az NSO-n!
21.00: FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS – élőben az NSO-n!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbély László, Smahulya Ádám (szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) és Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
38 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01
Ezek is érdekelhetik