PSG: hat nappal a Barca elleni BL-meccs előtt megsérült Neymar

2021.02.11. 09:47
null
Neymart nem kímélték a Caen játékosai (Fotó: AFP)
Le kellett cserélni Neymart, a Paris Saint-Germain brazil világsztárját a szerdai, Caen elleni Francia Kupa-mérkőzésen. Mauricio Pochettino, a PSG vezetőedzője szerint játékosa kevés védelmet kap a játékvezetőktől.

 

A PSG szerdán 1–0-ra nyert a másodosztályú csapat vendégeként, ezzel bejutott a legjobb 32 közé a kupában. Neymart a 60. percben Kylian Mbappé váltotta, miután a 29. életévét nemrég betöltő brazil futballistát ápolni kellett, s nem tudta folytatni a játékot.

Mauricio Pochettino a meccs utáni nyilatkozatában elárulta, Neymarnak a combközelítő izma sérült meg.

„Egyelőre nem tudok részletes tájékoztatást adni, meg kell várnunk az orvosi jelentést – mondta az Eurosport kamerái előtt Pochettino Neymar sérüléséről. – Franciaországban ezek a körülmények megszokottak. Így volt ez az Angers, a Marseille és a Lorient elleni mérkőzésen is. Elkerülhetetlen. Nem akarok az ellenfelek stílusáról beszélni. Úgy érzem, a játékvezetők kevés védelmet nyújtanak, de ez nem csak a Caen elleni találkozón volt így.”

A PSG február 16-án, jövő kedden Neymar előző klubjával, az FC Barcelonával csap össze a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Camp Nouban. Kérdés, a brazil támadó pályára tud-e lépni a katalánok ellen.

Neymar októberben ugyancsak combsérülés miatt hagyott ki meccseket, majd decemberben a bokája miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. A Barcával 2015-ben BL-t nyerő klasszis a mostani idényben 17 tétmérkőzésen összesen 13 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

Az biztos, hogy a PSG a barcelonai találkozón nem számíthat Ángel Di Maríára, aki a vasárnapi, Olympique Marseille elleni bajnoki összecsapáson sérült meg.

Legfrissebb hírek

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
10 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
12 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
21 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
2026.10.11. 23:00

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10