Rakonczay Gábor a biztos kudarc felé haladva sem adta fel

– Csalódott, hogy nem tudta teljesíteni célját a hatnapos világbajnokságon?
– Talán nem is a csalódottság a jó szó, de nagyon nem ezt terveztem – mondta a Csupasportnak Rakonczay Gábor. – Most keresem, hogy hol hibáztam. Előzetesen jóval többet akartam menni, ez nekem még a tíznaposon belüli hatnapos részidőmnél is rosszabb volt. Életem legrosszabb eredménye többnapos versenyen. Mentálisan segít, hogy kezd körvonalazódni, hol ment félre. Megtalálom majd az okokat és a támpontokat, így térbe kerül ez az egész dolog.

– Nehezen tudott menet közben új motivációt találni?
– Inkább az volt a nehéz, hogy tudtam, nem lesz jó az eredmény, így megfelelő motiváció nélkül kellett megtennem a hétszáz kilométert. Abban a tudatban futottam, hogy életem legrosszabb eredményét gyártom le most, így pedig nehéz előremenni… Könnyebb versenyezni vagy bármit csinálni úgy, ha tudod, hogy jó ütemben haladsz egy számodra elfogadható cél felé. Ez most hiányzott. 
 

– Mi okozta a megborulást?
– Volt egy feszes terv, amin nem változtattunk akkor sem, amikor komoly egészségügyi gödörbe kerültem és a pályán körről körre szépen ledaráltam magam. Röviden ez véres vizeletet jelent, de valljuk be, erről nem szoktunk beszélni futás kapcsán. Arra jutottam, hogy edukatív jelleggel leírom majd részletesen, mi történt velem. Szóval, van fizikai oka, de szeretném teljes mértékben megérteni, miért alakult így.

– Akad olyan pillanata a versenynek, amelyre azért pozitívan gondol vissza?
– Természetesen megéltem pozitív pillanatokat, amiket a többi versenyzőtől és a szervezőktől kaptam. Akivel futottam már egy pályán, tudja, hogy négy ilyen hatnapost nyertem zsinórban. És éppen ezért volt felemelő ennek az emberi része, miközben látták, hogy a biztos kudarc felé megyek, de nem szállok ki, odajöttek hozzám, kezet fogtak, átöleltek, vagy éppen együtt sírtunk éjjel a pályán.

– Az amerikai Megan Eckert elképesztő teljesítményt nyújtva abszolútban végzett az élen, ezzel először nyert hölgy hatnapos világbajnokságon. Mit szól hozzá? 
– Ugyanazzal a metódussal ment, amellyel korábban világbajnok lett, de most még jobban végig tudta vinni. Remekül reagált a hullámvölgyekre, és a hullámhegyeken sem vesztette el a kontrollt. Precízen haladt végig, az egész csapat nagyszerűen dolgozott, a férje pedig a fáradtság legkisebb jelét sem mutatva folyamatosan segített neki. De ott van a norvég Simen Holvik eredménye, aki megható pillanatokat szerzett nekünk. Korábban megnyerte a Badwatert és van érme a Spartathlonról, most pedig második lett. Elképesztő erővel haladt előre, úgy tűnt, eléri a célját, aztán összeomlott – egészen abszurd volt végignézni. Furcsa megsiratni kilencszáznegyven kilométert, de a srác elment a falig, sőt, még azon is túl. Megható élmény, nagyon megérintett. Rengeteget adott, hogy láthattam őt egy olyan világ határán masírozni, amitől mindenki csak távolodni akar, és ahogy utólag beszéltem vele, akár az ezerötven és az ezeregyszáz kilométer közötti táv is realitás lehet a jövőben. Ezt anno Janisz Kurosz is megfogalmazta, hogy a hatnapos csúcsteljesítmény ezeregyszáz körül lehet. 

– Beda Szabolcs megdöntötte az országos csúcsát: milyen érzésekkel fogadta? 
– Szabi pár éve már dolgozik ezen, és megérdemelte, hogy összejött neki. Büszke vagyok rá. Kifejezetten örülök, hogy ott voltam, és testközelből láthattam, ahogy most általa fejlődött tovább a többnapos futás magyar szegmense. Nyilván, ha jól lettem volna, és versenyben vagyok, akkor mindketten kevesebbet alszunk. De nem így történt és mivel kigolyóztam magam, kvázi szurkolóként néztem kívülről az országos rekorddöntését. A pályán többször eszembe jutott, amikor tizenegy éves voltam és a tájfutó edzőmmel arról beszélgettünk, hogy sport egyik lényege, hogy átírjuk az előző csúcsokat. Azóta sok cipőt elkoptattam, és a hatnapos esetében kétszer döntöttem meg a magyar rekordot. Logikus, hogy ez sem tart örökké. A rekordok sorsa olyan, mint az üvegpoháré, előbb-utóbb össze összetörik. Egy dolog tud csak az időben megmaradni, ez pedig a világelsőség. Mármint amikor valamit a bolygón először csinálsz. És habár ez most nagyképű lesz, de nekem ezekből elég szép gyűjteményem van. Így marad a büszkeség és a gratuláció Szabinak és a segítőinek.

– Melyek a következő céljai? 
– Le kell vonnom a tanulságokat, és meg kell néznem, melyik hatnapos versenyen tudok javítani. Addig a többi cél parkolópályán lesz. Hiszen más most nem is lebeghet a szemem előtt, mint hogy rendbe teszem magam, és nekiugrok a következő hatnaposnak.