Női BL: a Barcelona négy-, Jakabfiék kétgólos előnyben

M. D.M. D.
2021.03.04. 00:53
null
Jennifer Hermoso csaknem tíz év után triplázott ismét a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
Jakabfi Zsanett csapata, a VfL Wolfsburg 2–0-ra legyőzte hazai környezetben a norvég Lilleströmöt a női labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az idény végén visszavonuló magyar támadó térdsérülés miatt nem játszott. A párharc visszavágójára jövő szerdán (március 10-én) Gyirmóton kerül sor.


A Wolfsburgnak ez volt az 50. győzelme a hölgyek elitsorozatában, ezt a határt korábban csak a Lyon és a Frankfurt érte el.

A Manchester City 3–0-ra nyert otthon a Fiorentina ellen – az angolok már a 4. percben két góllal vezettek –, a Chelsea pedig úgy verte meg 2–0-ra az Atlético Madridot, hogy a 13. perctől emberhátrányban játszott, és a spanyol csapat két tizenegyest is kihagyott.

Jennifer Hermoso mesterhármasára alapozva az FC Barcelona 4–0-ra legyőzte a dán Fortuna Hjörringet. A spanyol válogatott támadó 2011 óta először triplázott a Bajnokok Ligájában.

Marozsán Dzsenifer együttese, a címvédő Lyon csütörtökön a Bröndbyvel csap össze a negyeddöntőbe kerülésért kiírt párharc első mérkőzésén.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

FC Barcelona (spanyol)–Fortuna Hjörring (dán) 4–0
Manchester City (angol)–Fiorentina (olasz) 3–0
Chelsea (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 2–0
VfL Wolfsburg (német)–Lilleström (norvég) 2–0
Wolfsburg: Jakabfi Zsanett sérült.
Rosengard (svéd)–St. Pölten (osztrák) 2–2
St. Pölten: Zágor Bernadett kezdőként az 58. percig volt a pályán, lecserélése előtt sárga lapot kapott.
BIIK-Kazjgurt (kazah)–Bayern München (német) 1–6

Március 4., csütörtök
16.00: Olympique Lyon (francia)–Bröndby (dán)
Március 9., kedd
16.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Sparta Praha (cseh)
A visszavágókra a jövő héten kerül sor, kivéve a PSG és a Slavia Praha párharcának esetében, melynek második meccsét március 17-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
10 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
2026.09.23. 16:48

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18