BL, C-csoport: az Ajax csúnyán elpáholta a Dortmundot

Vágólapra másolva!
2021.10.19. 23:01
null
Sébastien Haller hátán Antony – mind a ketten betaláltak a Dortmundnak (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája C-csoportjában a harmadik fordulóban az Ajax 4–0-ra győzött a Dortmund ellen, a Sporting pedig 4–1-re nyert a Besiktas otthonában.

BESIKTAS–SPORTING CP

A C-csoport korai mérkőzése az első félidőben hozott gólesőt: a Besiktas és a Sporting CP összecsapásán 12 perc leforgása alatt három gól született a játékrész közepén, míg a vége egy megadott és egy meg nem adott gólt hozott (1–3).

A portugálok első két találata kísértetiesen hasonló volt, mindkét esetben Sebastián Coates érkezett jól a szöglet után megcsúsztatott labdára.

A szünet után csak egy gól esett, a Sporting megszerezte az első pontjait, és nagy lépést tett afelé, hogy tavasszal se maradjon európai kupaszereplés nélkül (1–4).

AJAX–BORUSSIA DORTMUND

Az első két fordulóban egyaránt nyerő Ajax és Dortmund találkozója meglehetősen egyoldalúra sikerült, legalábbis, ha az eredményt nézzük: az amszterdamiak mindkét félidőben kétszer voltak eredményesek, és 4–0-ra győztek.

Nem kezdődött jól a találkozó a BVB-nek, főleg nem Marco Reusnak, aki a 11. percben a saját kapujába csúsztatott egy oldalról belőtt szabadrúgást követően – a 47-szeres német válogatott középpályás a hétvégén a Mainz ellen is eredményes volt, igaz, akkor a jó kapuba talált be.

Reus gólja után alig negyedórával jött az újabb hazai találat: Daley Blind bombázott a tizenhatos vonaláról a bal alsóba.

A fordulás után sem változott sokat az első félidőben látott játék: az Ajax birtokolta többet a labdát és szerezte a gólokat. Előbb Antony tekert balról érkező beadásból a hosszú sarokba, majd az előkészítés után a befejezésben is jeleskedett Sebastien Haller, amikor az ötös vonaláról könnyedén a léc alá bólintott.

Ezzel az Ajax őrizte meg a veretlenségét, és áll immár egyedül a csoport élén.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Besiktas (török)–Sporting CP (portugál) 1–4 (Larin 24., ill. Coates 15., 27., Sarabia 44. – 11-esből, Paulinho 89.)
Ajax (holland)–Borussia Dortmund (német) 4–0 (Reus 11. – öngól, Blind 25., Antony 57., Haller 72.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 3 3 11–1 +10 9
2. Borussia Dortmund 3 2 1 3–5 –2 6
3. Sporting CP 3 1 2 5–7 –2 3
4. Besiktas 3 3 2–8 –6 0
Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Tammy Abraham visszatér Birminghambe

Angol labdarúgás
2026.01.27. 19:36

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik