BL: a Slovan és a Zürich is várhat a Ferencvárosra a 2. körben

2022.06.14. 19:36
null
Illusztráció: AFP
Bár még csak kedden kapta meg első körös ellenfelét a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, szerdán azt is kisorsolja az UEFA, mely csapattal vagy másik első körös párharc továbbjutójával találkozik, ha legyőzi a kazah bajnok Tobolt.

 

A Ferencváros szerda délben újabb sorsoláson lesz érdekelt, még akkor is, ha a BL-selejtező második körétől még elválasztja egy párharc.

A szerdai nyoni selejtezőben a 15 első körös páros mellett öt új csapat lesz érdekelt a bajnoki ágon. A szereplőket kiemelés szerint két csoportba sorolták, illetve létrehoztak három csoportot, így ötre csökkent az FTC lehetséges ellenfeleinek száma.

A Tobol után következő rivális lehet a szlovák Slovan Bratislava, a grúz Dinamo Tbiliszi, az északmacedón Skupi, a gibraltári Lincoln Red Imps és a svájci FC Zürich.

A sorsoláskor a két ellenfelet egy urnába helyezik, és amelyiket előbb kihúzzák, az kezd hazai pályán július 19-én vagy 20-án. A visszavágókat 26-án és 27-én játsszák.

A Slovan is a lehetséges ellenfelek között (Fotó: AFP, archív)
A Slovan is a lehetséges ellenfelek között (Fotó: AFP, archív)

 

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
1. CSOPORT
KIEMELTEK
Dinamo Zagreb (horvát)
Lech Poznan (lengyel)/Qarabag (azeri)
Tobol (kazah)/FERENCVÁROS

NEM KIEMELTEK
Slovan Bratislava (szlovák)/Dinamo Batumi (grúz)
Skupi (északmacedón)/Lincoln Red Imps (gibraltári)
FC Zürich (svájci)

2. CSOPORT
KIEMELTEK

Viktoria Plzen (cseh)
Malmö (svéd)/az előselejtező győztese
Bodö/Glimt (norvég)/KÍ (feröeri)

NEM KIEMELTEK
HJK (finn)/RFS (lett)
The New Saints (walesi)/Linfield (északír)
KF Ballkani (koszovói)/Zalgiris Vilnius (litván)

3. CSOPORT
KIEMELTEK

Olympiakosz (görög)
Ludogorec (bolgár)/Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Zrinjski Mostar (bosnyák)/Sheriff (moldovai)
Pjunik (örmény)/CFR (román)

NEM KIEMELTEK
Maribor (szlovén)/Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Dudelange (luxemburgi)/KF Tirana (albán)
Maccabi Haifa (izraeli)
Shamrock Rovers (ír)/Hibernians (máltai)

NEM BAJNOKI ÁG
KIEMELTEK
Dinamo Kijev (ukrán)
Midtjylland (dán)

NEM KIEMELTEK
Fenerbahce (török)
AEK Larnaca (ciprusi)

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023, KULCSDÁTUMOK
Sorsolás Játéknapok
Előselejtező június 7. június 21. és június 24.
Selejtező, 1. forduló június 14. július 5–6. és 12–13.
Selejtező, 2. forduló június 15. július 19–20. és 26–27.
Selejtező, 3. forduló július 18. augusztus 2–3. és 9.
Selejtező, rájátszás augusztus 1. augusztus 16–17. és 23–24.
Csoportkör augusztus 25. szeptember 6. és november 2. között
Nyolcaddöntő november 7. 2023. február 14. és március 15. között
Negyeddöntő 2023. március 17. április 11–12. és 18–19.
Elődöntő március 17. május 9–10. és 16–17.
Döntőjúnius 10. (Isztambul)

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
16 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
17 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
17 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
20 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
21 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
23 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52