BL: Nincs veszve semmi, a visszavágón lehet javítani – Lisztes

2022.07.21. 08:25
null
Lisztes Krisztián szerint még nem dőlt el semmi (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 2–1-re kikapott Budapesten a Slovan Bratislavától a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének odavágóján. Az FTC legendája, Lisztes Krisztián lapunknak értékelt. 


„Biztos voltam benne, hogy nem lesz könnyű meccs, s az események sajnos engem igazoltak. Tompán kezdett a csapat, ráadásul nemcsak lassan, hanem pontatlanul is futballozott az első félidőben. Hiába játszott fölényben és birtokolta többet a labdát, hiányzott a dinamika és a gyorsaság” – mondta lapunknak Lisztes Krisztián a mérkőzés után, majd folytatta.

„Aztán a második félidőben szép akció végén sikerült megszerezni a vezetést, bejöttek a cselek, a szlovák csapat védelme mögé került a Fradi, nagyszerű volt a befejezés is. Ekkor azt hittem, talán ha csak egy góllal is, de nyerhető az összecsapás. Mégis vereséget szenvedett a magyar bajnok, mert a Slovan frissebb, koncentráltabb volt, a Ferencváros mellől a szerencse is elpártolt, hiszen kétszer a kapufáról pattant vissza a labda. Viszont nincs veszve semmi, a visszavágón lehet javítani, egy gól is elég ahhoz, hogy hosszabbítás legyen. Hiszem, hogy a szerda esti hibákból tanulva sikerül javítani Pozsonyban.”

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
9 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07
Ezek is érdekelhetik