BL: Milan–Tottenham – formán kívüli csapatok egymás ellen

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.14. 13:26
null
Epehólyagműtétje után visszatért a kispadra Antonio Conte, a londoniak menedzsere (Fotó: AFP)
Nincs túl jó passzban a Tottenham a Leicester elleni vereség után, de mit mondjon a Milan, amely hét nyeretlen mérkőzést követően egy kiszenvedett győzelemmel hangolt a két csapat ütközetére a labdarúgó Bajnokok Ligájában?

 

A sikeres BL-szereplés lehet a Milan utolsó mentsvára. Az olasz csapat produkciója harmatosnak tűnik, a Torino elleni 1–0-s győzelem csak a második volt ebben a naptári évben, a Stefano Pioli edzette csapat tizennyolc pontra került a bajnoki listavezető Napolitól, és kiesett a kupából (éppen a Torinóval szemben)...

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

21.00: Milan (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A nemzetközi porondon rutinját vesztette már a hétszeres BL-győztes Milan, a piros-feketék a 2013–2014-es idény óta most először jutottak be az első számú kontinentális klubtorna kieséses fázisába. Arról nem beszélve, hogy az utolsó hat nyolcaddöntős szereplés alkalmával ötször elvérzetek, többek közt mostani ellenfelükkel, a Spursszel szemben a 2010–2011-es évadban. Arról a párharcról leginkább az maradhatott meg – sajnálatosan – a szurkolók emlékezetében, hogy a San Siróban rendezett első mérkőzésen a fejét vesztő Gennaro Gattuso megütötte, majd lefejelte az angolok másodedzőjét, Joe Jordant.

Hogy mégsem olyan egyértelmű a mostani párharc kimenetele, azt leginkább az támasztja alá, hogy a Tottenham – nem egészen egy héttel azután, hogy legyőzte a Manchester Cityt – talán a szezonbéli legrosszabb teljesítményét nyújtotta a Leicester ellen szombaton, pedig epehólyagműtétje után visszatért a kispadra Antonio Conte, a londoniak menedzsere. Hiába szerezte meg a vezetést a csapat Rodrigo Betancour révén, az ellenfél még a félidő vége előtt berámolt hármat, majd a második félidőben bevitte a kegyelemdöfést. Az elemzők közül sokan a januári szerzeményen, a csaknem ötvenmillió euróért szerződtetett Pedro Porrón verték el a port, mondván, a jobb oldali védőn akkor ment át a Leicester támadósora, amikor csak akart, és ha nem kapja össze magát, vagy ki kell hagyni a Milan ellen, vagy ugyanaz a sors vár a Spursre, mint a King Power Stadionban.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
9 órája

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
2025.12.22. 18:45
Ezek is érdekelhetik