BL: Egyértelműen komolyan vesszük a párharcot – Hajnal

S. B.S. B.
2023.06.20. 15:01
null
Hajnal szerint komolyan veszik az ellenfelüket (Fotó: Árvai Károly, archív)
Mint arról már beszámoltunk, a Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírása selejtezőjének első fordulójában a Ferencváros a feröeri KÍ csapatát kapta. Az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás a sorsolás után pozitívan, de alázatosan nyilatkozott a párosításról.

Hajnal Tamás a fradi.hunak nyilatkozott, miután a csapat megtudta, ki lesz az első ellenfele a nemzetközi porondon az új idényben.

BL: Csercseszov nem fogadta kitörő örömmel a sorsolást
A feröeri KÍ lesz a Ferencváros ellenfele

„Izgatottan néztem a sorsolást. Most az a legfontosabb, hogy alaposan feltérképezzük a Klaksvíkot, mely hazája egyik meghatározó csapata. Ott javában zajlik a bajnokság, 14 meccs után hibátlanul állnak az élen. Egyértelműen komolyan vesszük a párharcot, hiszen a célunk az, hogy bejussunk a következő körbe, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy mindenki maximálisan odategye magát. Innentől már tudjuk, kit kell legyőznünk” – mondta a szakember.

 

Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
8 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
14 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40