Erling Haaland megszórhatja a Köbenhavnt is

M. D.M. D.
2024.03.06. 10:52
Erling Haaland szerzett már öt gólt BL-mérkőzésen – szerda este az FC Köbenhavn ellen parádézhat (Fotó: AFP)
 A Köbenhavn tréfált már meg manchesteri csapatot kétgólos hátrányból a 2023–2024-es BL-kiírásban, ám nehéz elképzelni, hogy a City hazai pályán elköveti ugyanazt a hibát, mint a United.  

Kevesen hitték volna a 2023–2024-es Bajnokok Ligája csoportbeosztását követően, hogy az FC Köbenhavn jelentős eredményeket érhet el négyesében: nem csupán legyőzte a Manchester Unitedet, hanem meg is előzte, sőt a Galatasarayt is felülmúlva továbbjutott. Bár a United idénybeli szereplését tekintve ez nem akkora meglepetés, a City elleni fordítás az első meccsen (3–1) látott játék alapján valószínűtlennek tűnik. S ha már a „vörös ördögök”: a dánok kísértetiesen hasonló meccset játszottak a Cityvel Koppenhágában, mint a United a hétvégén a Manchester City otthonában a Premier League-ben (3–1). Mélyen meghúzott védővonal, teljes City-uralom a pályán, szerencsés gól, papírforma-vereség, ráadásul az eredmény is ugyanannyi lett.

Ha már idáig eljutottak, a koppenhágaiak biztosan nem spórolnak majd az energiával, ám Josep Guardiola, az angol együttes menedzsere alapvetően ismét erre a meccsképre készülhet. Erling Haaland tavaly a sorozat ezen szakaszában öt góllal küldte haza az RB Leipziget (6–0, összesítésben 7–1), s bár ez egyedülálló teljesítménynek tűnik, a Luton elleni múlt heti ötöse után a mostani ellenfél erejét tekintve ugyancsak nem lenne meglepő, ha elérné, akár felül is múlná. A norvég csatár jelenleg huszadik a Bajnokok Ligája örök góllövőlistáján 36 mérkőzésen szerzett negyven góljával, a következő célpontjai a 41 gólos City-legenda Sergio Agüero, a 42 gólos Alessandro Del Piero és a 43 gólos Neymar.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Manchester City (angol)–FC Köbenhavn (dán) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–1

 

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
12 órája

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

Az FC Köbenhavn ideális átmenet az NB I és az elit ligák között

Légiósok
2026.08.08. 09:10

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Videók: öngóllal kapott ki az ETO; a Köbenhavn három gólig jutott Debrecenben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07