Bajnokok Ligája: a magyar kormány támogatja a döntő budapesti megrendezését

2024.04.04. 22:40
A kormány támogatja, hogy a Puskás Arénában tartsanak BL-döntőt (Fotó: Árvai Károly)
A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

 

A Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleménye alapján a kormány határozatának értelmében támogatja a Magyar Labdarúgó-szövetségnek a 2026-os vagy 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre benyújtandó pályázatát és biztosítja az ehhez szükséges garanciavállalásokat.

„A Bajnokok Ligája-döntő érvényes pályázatának feltétele, hogy a kormány képviselője – jelen esetben a honvédelmi miniszter – felhatalmazást adjon az UEFA által megkövetelt és megfogalmazott nyilatkozatok aláírására. A nyilatkozatok magukban foglalják a szükséges garanciákat” – áll a közleményben.

Emlékeztetnek, hogy a Puskás Aréna 2019-es átadása óta adott már otthont Európa-liga-döntőnek, Európai Szuperkupa-mérkőzésnek és Európa-bajnoki találkozóknak is, melyek megrendezése mind a kontinentális szövetség, mind a szurkolók körében sikert aratott.

A győztes pályázatról májusban várható döntés – tették hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
18 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28