Kristoffer Zachariassen jól ismeri a Midtjyllandot

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
• Owstvestry
2024.07.31. 14:30
Kristoffer Zachariassen (Fotó: fradi.hu)
Második tétmérkőzését is megnyerte a Ferencvárossal Pascal Jansen vezetőedző, a zöld-fehérek a walesi TNS otthonában nyertek 2–1-re. A BL következő körében jó eséllyel az FC Midtjylland következik, a norvég Kristoffer Zachariassen jól ismeri a dán csapatot.

Két mérkőzés, két gól – Kristoffer Zachariassen alaposan bekezdett az idényben. A The New Saints elleni budapesti, és a keddi idegenbeli mérkőzésen is a kapuba talált, nem lehet tehát mondani, hogy a felkészülés alatti sérülése visszavetette volna a norvég támadót. A játékos örül a két győzelemnek és a továbbjutásnak, és tetszik neki az a stílus, melyet a csapat játszik Pascal Jansen érkezése óta.

„Nem játszottunk olyan jól, mint a budapesti összecsapáson, de a körülmények is egészen mások voltak – mondta a hazafelé tartó úton lapunknak az első ferencvárosi gól szerzője. – A műfű egészen más talaj, mint az igazi fű, ráadásul rendkívül száraz volt a talaj, rossz volt rajta futballozni. De a lényeg, hogy így is győztünk, könnyedén hoztuk a visszavágót is.”

Ami Kristoffer Zachariassen gólját illeti, a légiós pattanást követően távolról emelte át a kapujából kimozduló kapust, a támadó nem gondolkodott, az ösztöneire hallgatott.

„Jól pattant a labda előttem, felnéztem, és az átemelés tűnt a legbiztosabb megoldásnak. Jó erővel rúgtam meg a labdát, miután elhagyta a lábamat, azonnal éreztem, hogy a kapuban köt ki. Az más kérdés, hogy a VAR rendszer hosszú ideig elemezte, leshelyzet előzte-e meg a gólomat vagy sem, ezek a pillanatok rendre nehezen telnek. A videóbíró teljesen kiöli a felszabadult örömöt a játékból, de ez van, nekünk játékosoknak nincs más dolgunk, mint elfogadni ezt a rendszert és alkalmazkodni hozzá.”

Ami a csapat előtt álló sűrű időszakot illeti, a Ferencváros szombaton este az NB I-ben is megkezdi az idényt, a Kecskemét látogat a Groupama Arénába. Kristoffer Zachariassen szerint nehéz összecsapás vár rájuk, a KTE ellen sosem könnyű futballozni, sok összecsapásra, és a védők irányába előreívelt labdára számít.

Ami pedig a Bajnokok Ligája következő körét illeti, az FTC a harmadik selejtezőkörben jó eséllyel a dán FC Midtjyllanddal találkozik. 

„Ismerem a dán csapatot, rendkívül erősek, kemények a játékosaik. A védőik kifejezetten jó felépítésűek, szóval nem lesz könnyű nekünk támadóknak. Kifejezetten örülök neki, hogy az első összecsapást Dániában játsszuk, hiszen a továbbjutás sorsa alighanem a második összecsapáson dől el, saját szurkolóink pedig nagy lökést adhatnak nekünk. Izgatottan várom az előttünk álló napokat, a Bajnokok Ligája főtáblája már csupán két lépésre van.”

Szoboszlai relikvia a reptéren
A szerző felvétele

A Ferencváros szerdán a liverpooli repülőtérről indult haza Budapestre, a légikikötő egyik központi boltjában elsők között jött szembe velünk a Szoboszlai Dominikot ábrázoló sál. Jó volt látni, hogy a magyar válogatott csapatkapitányáról készült fotóval ellátott relikvia fő helyre került, amint az ember belépett a boltba, rögtön Szoboszlai Dominik köszönt vissza rá.

 

 

Legfrissebb hírek

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
3 órája

Budapest és Debrecen mellett Szombathely és Miskolc is nemzetközi kupameccsnek ad otthont

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 13:43

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 12:21

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59

Zachariassen: Igyekszünk minél jobban megérteni az új játékrendszert

Európa-liga
2026.07.16. 22:34