BL: Laci pofátlan góllal állította be Prágában a végeredményt

H. Á.H. Á.
2024.09.18. 20:53
Laci (jobbra) itt még Kairinen gólját ünnepli (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában a két korai szerdai meccsen hamar beindultak az események, végül a Sparta Praha 3–0-ra legyőzte az FC Salzburgot, míg a BL csoportkörében abszolút újonc Bologna gól nélküli döntetlent játszott a Sahtar Doneckkel.

Szűk húsz másodperc. Nagyjából ennyi lehetett a különbség Bolognában és Prágában a két korai BL-meccsen, amikor a mérkőzéseket alapvetően meghatározó történések zajlottak az olaszoknál, illetve a cseheknél.

Merthogy a 92. másodpercben a bolognai Stefan Posch sárga lapot és tizenegyest érően buktatta a tizenhatoson belül a Sahtar – egyik – brazilját, Eguinaldot. Mire viszont Heorhii Szudikov kihagyta a tizenegyest, addigra Prágában már vezetett a Sparta a Salzburg ellen: Lukas Haraslin lövése után a Janis Blaswich kapusról kipattanót Kaan Kairinen pofozta 5 méterről a kapuba a találkozó 108. másodpercében. 

A prágaiak az első negyedóra elteltével aztán újabb gólt szereztek, más kérdés, hogy ezt les miatt nem adta meg a játékvezető, ám Victor Olatunji tett róla, hogy érvényes találattal zárjon az első félidőben: egy látszólag vaktában előre vágott labdára rajtolt, majd éles szögből, fordulásból és kapásból lőtt a hosszú alsó sarokba, a labda a kapufa tövéről vágódott a gólvonal mögé.

Bolognában viszont nem akart megtörni a csend, amit persze nehéz úgy elérni, ha a csapatok az első 45 percben összesen két darab, kaput eltaláló lövést tudnak összesen felmutatni – Szudikov kihagyott büntetője mellett a nyolcperces (!) ráadás végén Santiago Castro lövésénél kellett nagyot védenie Dmitro Rizniknek, s az ukrán kapusnak a szünet után már több dolga volt, Giovanni Fabbian próbálkozott kétszer is.

Közben pedig az ekkor már közel tíz perc előnyben lévő prágai meccs eldőlni látszott: Olatunji harcos labdaszerzése után Qazim Lacihoz játszott, aki az átvétellel két védőt és a kapust is elfektette, majd az üres kapuba passzolt – az átvételért egyébként a legtöbb grundon hazáig kergetnék az elkövetőt... A Sparta hazai pályán a BL-csoportkörben ezt megelőzően 2001 szeptemberében szerzett legalább három gólt – a Feyenoord 4–0-ra kikapott Prágában. Itt is meglehetett volna a 4–0, ám Veljko Birmancsevics és Ermal Krasniqi is kihagyta a ziccerét az utolsó negyedórában, de a prágai szurkolók boldogságához ezúttal a három gól is elegendő volt.

Ami a bolognai második félidőt illeti, kilencből négyszer sikerült a kaput eltalálni a hazaiaknak, a vendégek lehozták a második félidőt kaput eltaláló lövés nélkül, a házigazdáknak pedig még az ötperces hosszabbítás legvégén is volt lehetőségük a gólszerzésre, de Riznik kapus hárította Dan Ndoye lövését, így az ukránok ponttal távozhatnak a BL-újonc Bologna otthonából.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
Bologna (olasz)–Sahtar Doneck (ukrán) 0–0
Sparta Praha (cseh)–FC Salzburg (osztrák) 3–0 (Kairinen 2., Olatunji 42., Laci 58.)
KÉSŐBB
21.00: FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport2)
21.00: Celtic (skót)–Slovan Bratislava (szlovák)
21.00: Manchester City (angol)–Internazionale (olasz) – élőben az NSO-n!
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Girona (spanyol) (Tv: Sport1)

 MGyDVL-KGk P 
1. Bayern München11––9–2+7 3 
2. Aston Villa11––3–0+3 3 
3. Sparta Praha11––3–0+3 3 
4. Liverpool11––3–1+2 3 
5. Juventus11––3–1+2 3 
6. Real Madrid11––3–1+2 3 
7. Sporting11––2–0+2 3 
8. Bologna1–1–0–00 1 
9. Sahtar Doneck1–1–0–00 1 
10. RB Leipzig0–––0–00 0 
11. Manchester City0–––0–00 0 
12. FC Bruges0–––0–00 0 
13. Benfica0–––0–00 0 
14. Brest0–––0–00 0 
15. Feyenoord0–––0–00 0 
16. Bayer Leverkusen0–––0–00 0 
17. Borussia Dortmund0–––0–00 0 
18. Atalanta0–––0–00 0 
19. Monaco0–––0–00 0 
20. Arsenal0–––0–00 0 
21. Barcelona0–––0–00 0 
22. Paris SG0–––0–00 0 
23. Internazionale0–––0–00 0 
24. Sturm Graz0–––0–00 0 
25. Girona0–––0–00 0 
26. Atlético Madrid0–––0–00 0 
27. Slovan Bratislava0–––0–00 0 
28. Celtic0–––0–00 0 
29. Crvena zvezda0–––0–00 0 
30. PSV Eindhoven1––11–3–2 0 
31. VfB Stuttgart1––11–3–2 0 
32. Milan1––11–3–2 0 
33. Lille1––10–2–2 0 
34. Salzburg1––10–3–3 0 
35. Young Boys1––10–3–3 0 
36. Dinamo Zagreb1––12–9–7 0 
A CSOPORTKÖR ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37