Futsal: súlyos vereséget szenvedett a Haladás a BL-ben

T. Z.T. Z.
2024.10.25. 13:46
Fotó: haladasvse.hu
A férfi futsal Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a Haladás VSE idegenben súlyos, 6–1-es vereséget szenvedett a kazah Szemejtől.

A magyar csapat azok után fogadta kazah ellenfelét, hogy az első körben egy másik kazah csapattól, a Kajrat Almatitól szenvedett négygólos vereséget, a második fordulóban pedig az európai elitbe tartozó Sporting CP ellen maradt alul kétgólos különbséggel.

A leggyengébb teljesítményt azonban a harmadik fordulóban nyújtotta a Haladás: a kazah Szemej már az 1. percben vezetést szerzett a találkozón, s kilenc perccel később háromgólos különbség volt a csapatok között. Sipos Gergő révén ugyan ezután szépített a szombathelyi együttes, ám a szünetben így is 3–1-es előnyben voltak a hazaiak.

A második játékrészben pedig tulajdonképpen megismétlődött az, ami az elsőben, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem tudott gólt szerezni a Haladás – a Szemej viszont további három alkalommal talált a kapuba, így 6–1-es győzelmet aratott. 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
Szemej (kazah)–Haladás VSE 6–1
KÉSŐBB
15.00: Kajrat Almati (kazah)–Sporting CP (portugál)

A csoport állása: 1. Kajrat Almati 6 pont, 2. Sporting CP 6, 3. Szemej 3, 4. Haladás 0

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15

Súlyos büntetést kapott a Ferencváros lengyel El-ellenfele

Európa-liga
2026.08.04. 11:51

Varga Barnabásék bolgár vagy kazah ellenféllel találkoznak a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.03. 12:21