Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna az RB Leipzig

S. N.S. N.
2024.12.10. 08:00
Az Aston Villa ellen csak a győzelem jöhet szóba az RB Leipzignál (Fotó: Getty Images)
A pont nélkül álló, Willi Orbánt és Gulácsi Pétert soraiban tudó lipcsei együttes az Aston Villa ellen javíthat – Marco Rose továbbra is töretlenül bízik csapatában, hiszi, hogy egy győzelemmel elindulhat a felfelé vezető úton.


CSAK A GYŐZELEM tarthatja életben az RB Leipzig továbbjutási reményeit a Bajnokok Ligája alapszakaszában. Könnyű dolga azonban finoman szólva sem lesz a lipcsei csapatnak, mert az Aston Villa látogat a Red Bull Arénába, az angol csapat pedig legutóbbi öt tétmérkőzéséből csak egyszer hagyta el vesztesen a pályát (0–3 a Chelsea ellen). A birminghamiek ráadásul a kilencedik helyről várják a fordulót, a három pont megszerzésével pedig nagy lépést tehetnek a sikeres kupatavasz felé.

Amiben bízhat a lipcsei együttes: szombaton 2–0-ra nyert a Holstein Kiel otthonában a Bundesliga 13. fordulójában. Willi Orbán kiemelkedően futballozott, többek között 90 százalékos hatékonysággal passzolt és négy megnyert légi párbaja is volt, ennek köszönhetően a mértékadó német szaklap, a Kicker 2-es osztályzattal honorálta teljesítményét, és beválasztotta a forduló csapatába is – az idény során már harmadszor. Szintén bekerült a legjobbak közé Gulácsi Péter, akit a SofaScore választott be a 13. forduló álomcsapatába. A magyar kapus 7.8-as osztályzatot kapott a portáltól, öt védést jegyeztek fel a neve mellé.

„Nyernünk kell, hogy legyen esélyünk januárban becsúszni a következő fordulóba – nyilatkozta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője. – Magunknak köszönhetjük, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültünk, de a srácok ezer fokon égnek, a maximumot akarják nyújtani!” 

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
18.45: Dinamo Zagreb (horvát)–Celtic (skót) (Tv: Sport2)
18.45: Girona (spanyol)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: RB Leipzig (német)–Aston Villa (angol) (Tv: Sport1) 
21.00: Bayer Leverkusen (német)–Internazionale (olasz) (Tv: Sport2) 
21.00: Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
21.00: FC Bruges (belga)–Sporting CP (portugál) 
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–Bayern München (német), Gelsenkirchen 
21.00: RB Salzburg (osztrák)–Paris Saint-Germain (francia) 
21.00: Brest (francia)–PSV Eindhoven (holland)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGk P 
1. Liverpool55––12–1+11 15 
2. Internazionale541–7–0+7 13 
3. Barcelona54–118–5+13 12 
4. Borussia Dortmund54–116–6+10 12 
5. Atalanta532–11–1+10 11 
6. Bayer Leverkusen531111–5+6 10 
7. Arsenal53118–2+6 10 
8. Monaco531112–7+5 10 
9. Aston Villa53116–1+5 10 
10. Sporting531110–7+3 10 
11. Brest53119–6+3 10 
12. Lille53117–5+2 10 
13. Bayern München53–212–7+5 9 
14. Benfica53–210–7+3 9 
15. Atlético Madrid53–211–9+2 9 
16. Milan53–210–8+2 9 
17. Manchester City522113–7+6 8 
18. PSV Eindhoven522110–7+3 8 
19. Juventus52217–5+2 8 
20. Celtic522110–100 8 
21. Feyenoord521210–13–3 7 
22. FC Bruges52124–7–3 7 
23. Dinamo Zagreb521210–15–5 7 
24. Real Madrid52–39–90 6 
25. Paris SG51133–6–3 4 
26. Sahtar Doneck51134–8–4 4 
27. VfB Stuttgart51134–11–7 4 
28. Sparta Praha51135–14–9 4 
29. Sturm Graz51–42–6–4 3 
30. Girona51–44–9–5 3 
31. Crvena zvezda51–49–17–8 3 
32. Salzburg51–43–15–12 3 
33. Bologna5–141–7–6 1 
34. RB Leipzig5––54–10–6 0 
35. Slovan Bratislava5––54–18–14 0 
36. Young Boys5––52–17–15 0 

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
17 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59