„Még soha nem szembesültem ilyen helyzettel” – Marciniak Julián Álvarez szabálytalan tizenegyeséről

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.03.14. 10:13
Szymon Marciniak elmondta, nem Kylian Mbappé hatására érvénytelenítette Julián Álvarez tizenegyesét (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid tizenegyesekkel búcsúztatta a városi rivális Atlético Madridot szerda este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Julián Álvarez elrontott tizenegyese megosztotta a közvéleményt, de az érintett felek mellett már az UEFA is közleményben reagált az esetre, most pedig a mérkőzés játékvezetője Szymon Marciniak is megszólalt.

Az Atlético Madrid és a Real Madrid BL-visszavágója igazán emlékezetes volt. A tizenegyespárbajban Julián Álvarez elcsúszott és ugyan így is a hálóba talált, Szymon Marciniak játékvezető érvénytelenítette a találatot, mert az argentin kétszer ért labdába.

Az esetnek hosszú utóélete kerekedett, Álvarez elmondta, hogy nem érezte, hogy duplán érintette volna a labdát, míg Diego Simeone a „matracosok” vezetőedzője megkérdőjelezte a sajtótájékoztatón, hogy volt-e bárki, aki észrevette a szabálytalanságot. Az ügy és az akörüli vita odáig fajult, hogy még az UEFA is állást foglalt. 

„Az Atlético Madrid érdeklődött az UEFA-nál az esetről, amely miatt a tegnapi, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés végén érvénytelenítették Julián Álvarez tizenegyesből leadott lövését. Bár minimálisan, de a játékos a támaszkodó lábával hozzáért a labdához, mielőtt elrúgta volna, ahogy a mellékelt videóban is látható. A jelenlegi szabály szerint a videobírónak ki kellett volna hívnia a játékvezetőt, jelezve, hogy a gólt nem szabad megadni. Az UEFA egyeztetéseket kezdeményez a FIFA-val és az IFAB-bal (a labdarúgás nemzetközi szabályalkotó testülete – a szerk.), annak eldöntésére, felül kell-e vizsgálni a szabályt olyan esetekre vonatkozóan, amikor a dupla érintés nyilvánvalóan nem szándékos”olvasható a közleményében, amelyhez videót csatolva perdöntő bizonyítékot is mutatnak a duplaérintésről. Persze joggal merülhet fel a költői kérdés, hogy ezt a kameraállást miért nem mutatták meg a mérkőzésen vagy az azt követő 14 órában.

A szabálytalanságot Thibaut Courtois és Kylian Mbappé egyből kiszúrta, és mutogatva jelezték Marciniaknak, aki csütörtökön cáfolta, hogy a Real Madrid-játékosok hatására érvénytelenítette a gólt. „Én voltam az, aki tájékoztatta a VAR-bírókat, hogy 99 százalékos valószínűséggel Álvarez kétszer érintette a labdát, ők pedig ezt alaposan ellenőrizték. Teljes hamis az a hír, hogy Mbappé bármit is mondott volna nekem a dupla érintésről” – idézi az As a lengyel játékvezetőt.

Marciniak továbbá elmondta, ő maga is meglepődött a történteken. „Hogy őszinte legyek, játékvezetői pályafutásom során még soha nem szembesültem ilyen helyzettel.”

s

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Tarolnak a Real Madrid játékosai – statisztika

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:10

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

A Real Madrid vezeti a klubok góllövőlistáját

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:30

Vinícius a vb-n is CR7 nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
2026.06.25. 09:35

Kilenc játékvezető egyszer sem vezetett a csoportkörben

Foci vb 2026
2026.06.25. 07:33
Ezek is érdekelhetik