BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2025.10.22. 06:39
null
Szoboszlai Dominik is reméli, hogy a Galatasaray elleni idegenbeli vereség után Frankfurtban megszerzi a három pontot a Liverpool a BL-ben (Fotó: Getty Images)
A csapatot szállító repülőgép meghibásodása miatt nem tudott idejében elindulni Frankfurtba a Liverpool, így elmaradt Szoboszlai Dominik sajtótájékoztatója is.

Még ez is...! Az angol bajnoki címvédő Liverpool FC az elmúlt egy hónapban sebezhető csapat benyomását kelti, nem jönnek az eredmények: egymás után három vereség a Premier League-ben, a legutóbbi ráadásul otthon a Manchester Unitedtől, no meg 0–1 Isztambulban a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Négy tétmeccs, négy vereség – nem ehhez vannak hozzászokva a „vörösök”.

A klubfutballban jószerével nincs üresjárat, vagyis gyorsan következik a javítási lehetőség, és a Liverpoolnak most különösen fontos megragadnia, mert valahogy ki kell egyenesednie. Szerdán az Eintracht Frankfurt ellen lép pályára BL-meccsen, s a német klub stadionjába tervezett sajtótájékoztatóra Arne Slot menedzsert, valamint az angol bajnok egyik legjobbját, Szoboszlai Dominikot várták az újságírók kedden 19.30-tól. Csakhogy az esemény elmaradt. A Liverpool tájékoztatása szerint a küldöttséget Németországba szállító repülőgép ugyanis meghibásodott, a gondot orvosolni kellett Angliában, úgyhogy törölték az esti sajtórendezvényt – a csapat végül csak jelentős késéssel indulhatott el Németországba.

Arne Slot együttese az eddigi két fordulóban három pontot szerzett (a nyitányon nagy nehezen 3–2-re legyűrte az Atlético Madridot az Anfieldben), a szerdai összecsapás után pedig a Real Madrid elleni hazai fellépése következik a BL-ben. A folytatás is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a PSV (otthon), az Inter­nazionale (idegenben), a Marseille (idegenben) és a Ferencvárost a rájátszásban kiejtő Qarabag (otthon) elleni csata vár a „vörösökre”. Meg közben, ugye, a bajnokságban is ki kellene vágni a rezet.

Angol labdarúgás
4 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. A Liverpool öltözőjének egysége az új érkezőkkel megbomlott.

 

A Frankfurtnak ez lesz a második hazai mérkőzése a BL-ligaszakaszban, az elsőn rommá verte (5–1) a Galatasarayt, az eredményből kiindulva veszélyes lehet világhírű riválisára. Csakhogy ott is kedvezőtlen változás tapasztalható, mást ne említsünk, Dino Toppmöller vezetőedző kapust cserél, mert a legkevésbé sem elégedett Kaua Santos teljesítményével, aki idénybeli öt tétmeccsén összesen 18 gólt kapott. Ez a statisztika természetesen az Eintracht védelmét is minősíti… A Liverpool ellen Michael Zetterer védi a hazai kaput.

Ami az angol együttes összeállítását illeti: Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a kezdőben kap helyet, az újabban elég sok kritikát kapó Kerkez Milos pályára küldése kérdéses, a hétvégi bajnokin bokasérülést szenvedő Ryan Graven­berch viszont nem bevethető. Emlékezetes találkozó lehet ugyanakkor Hugo Ekitiké számára, a francia válogatott csatárt éppen az Eintrachtból igazolta a nyáron a Liverpool, s talán elérkezik Federico Chiesa ideje, meggyőződésünk, az Eb-győztes olasz támadó többet érdemel annál a 171 játékpercnél, amit eddig kapott az idényben a tétmeccseken. Két gólt és három gólpasszt mindenesetre így is összehozott.

Egy-egy gól és gólpassz az Eintracht ellen

 Szoboszlai Dominik ez idáig hét tétmérkőzést játszott az Eintracht Frankfurt ellen, kettőt a Salzburg, ötöt az RB Leipzig játékosaként, mérlege: három döntetlen mellett két győzelem és két vereség. Ezeken a fellépéseken egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Gólját a 2023-ban megnyert Német Kupa-döntőben (2–0) lőtte, míg gólpasszát 2020 februárjában, a 16 közé jutásért rendezett és összesítésben 6–3-ra elveszített Európa-liga-párharc visszavágóján (2–2) könyvelte el salzburgi légiósként.

 

Fotó: Imago Images

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
18.45: Galatasaray (török)–Bodö/Glimt (norvég) (Tv: Sport2)
18.45: Athletic Bilbao (spanyol)–Qarabag (azeri)
21.00: Chelsea (angol)–Ajax (holland)
21.00: Atalanta (olasz)–Slavia Praha (cseh)
21.00: Eintracht Frankfurt (német)–Liverpool FC (angol) – élőben az NSO-n!
21.00: Sporting CP (portugál)–Olympique Marseille (francia)
21.00: Monaco (francia)–Tottenham Hotspur (angol)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Bayern München (német)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport1)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

  1. Paris SG

3

3

13–3

+10

9

  2. Internazionale

3

3

9–0

+9

9

  3. Arsenal

3

3

8–0

+8

9

  4. Borussia Dortmund

3

2

1

12–7

+5

7

  5. Manchester City

3

2

1

6–2

+4

7

  6. Bayern München

2

2

8–2

+6

6

  7. Newcastle United

3

2

1

8–2

+6

6

  8. Real Madrid

2

2

7–1

+6

6

  9. FC Barcelona

3

2

1

9–4

+5

6

10. Qarabag

2

2

5–2

+3

6

11. PSV Eindhoven

3

1

1

1

8–6

+2

4

12. Tottenham

2

1

1

3–2

+1

4

13. Marseille

2

1

1

5–2

+3

3

14. FC Bruges

2

1

1

5–3

+2

3

      Sporting CP

2

1

1

5–3

+2

3

16. Eintracht Frankfurt

2

1

1

6–6

0

3

17. Liverpool

2

1

1

3–3

0

3

18. Atlético Madrid

3

1

2

7–8

–1

3

19. Chelsea

2

1

1

2–3

–1

3

20. Galatasaray

2

1

1

2–5

–3

3

      Atalanta

2

1

1

2–5

–3

3

22. Napoli

3

1

2

4–9

–5

3

23. Royale Union SG

3

1

2

3–9

–6

3

24. Juventus

2

2

6–6

0

2

25. Bodö/Glimt

2

2

4–4

0

2

26. Pafosz

3

2

1

1–5

–4

2

27. Bayer Leverkusen

3

2

1

5–10

–5

2

28. Monaco

2

1

1

3–6

–3

1

29. Slavia Praha

2

1

1

2–5

–3

1

30. Villarreal

3

1

2

2–5

–3

1

31. Köbenhavn

3

1

2

4–8

–4

1

32. Olympiakosz Pireusz

3

1

2

1–8

–7

1

33. Kajrat Almati

3

1

2

1–9

–8

1

34. Benfica

3

3

2–7

–5

0

35. Athletic Bilbao

2

2

1–6

–5

0

36. Ajax

2

2

0–6

–6

0

 

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid ellen még nem Igor Tudor állása a tét...

Bajnokok Ligája
53 perce

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
2 órája

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2 órája

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
3 órája

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
4 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
12 órája

Haaland ismét lecsapott, egy év után újra BL-meccset tudott nyerni vendégként a Manchester City

Bajnokok Ligája
12 órája
Ezek is érdekelhetik