Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.10.22. 22:58
null
Simán nyert a Chelsea (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulójában a Chelsea 5–1-re kiütötte az Ajaxot, míg a Tottenham 0–0-t játszott a Monaco vendégeként.

Chelsea–Ajax 5–1

Csak kétszer találkozott eddig a két csapat egymással, a 2019–2020-as BL csoportkörében, és akkor egyszer 4–4-es döntetlen született, majd a Chelsea 1–0-ra nyert. Az már az első félidőben eldőlt, hogy a mostani eredmény az előbbihez áll majd közelebb a gólok számát tekintve, amiben nagy szerepet játszott, hogy az Ajax negyedóra után emberhátrányba került. Kenneth Taylor rácsúszott Facundo Buonanotte lábára, és mivel stoplival boka fölött találta el ellenfelét, a gyors VAR-vizsgálat után villant a piros lap. A londoniak egyből kihasználták a létszámfölényt, a szabadrúgás után érkezett a beadás, Wesley Fofana középre fejelte a labdát, Marc Guiu pedig közelről a kapuba helyezte. Szűk tíz perc múlva megduplázódott az előny, Moises Caicedo 23 méterről lőtt, a labda megpattant Josip Sutalón, így védhetetlenül vágódott a bal alsóba.

Gyorsan szépíteni tudtak az amszterdamiak, Tosin Adarabioyo rálépett Raúl Moro lábfejére a tizenhatoson belül, majd Wout Weghorst állt oda a labda mögé a büntetőnél, és a bal alsóba lőtt. Jött még két tizenegyes az első játékrészben, mindkétszer a „kékek” jutottak nagy lehetőséghez. Először Weghorst csúszott rá teljesen feleslegesen Enzo Fernández lábára, és a sértett félmagasan a kapu bal oldalába lőtt a büntetőből, majd Estevao harcolt ki és értékesített tizenegyest (felvarrta a labdát a jobb felsőbe), miután Youri Baas megrúgta.

A szünet után hamar megszületett az angolok ötödik gólja, Tyrique George lőtt 16 méterről, és Remko Pasveernek ismét nem volt esélye a hárításra, mert a labda megpattant, ami becsapta a 41 éves holland kapust. Az Ajax igyekezett 5–3–1-es felállással mélyen védekezni, így nem beleszaladni egy még nagyobb verésbe, ezt pedig sikerült megoldania, mivel a hazaiak a folytatásban elpuskázták a helyzeteiket, de persze a győzelmük így is fölényes lett.

Monaco–Tottenham Hotspur 0–0

A hercegségbeliek mérlege két győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a Spursszel szemben (kétszer a BL-ben, kétszer az El-ben találkoztak), és aligha értették, hogyhogy nem kerültek előnybe a szerdai összecsapáson. Ezt leginkább Guglielmo Vicariónak köszönhették a londoniak, az olasz kapus Folarin Balogun két ziccerét is megfogta az első játékrészben.

A Tottenham a második félidőben is keveset mutatott, a hazaiak pedig továbbra sem tudták kihasználni helyzeteiket. Maghnes Akliouche a szünet után a bal alsót vette célba, de Vicario ismét a helyén volt, majd már a játékrész közepén Alekszandr Golovin tekert, a kapus kiütötte a labdát, Thilo Kehrer pedig nem sokkal a bal kapufa mellé fejelt. A vendéglátó hajtott, ment előre a vezetés megszerzéséért, azonban Vicarión Jordan Teze sem tudott kifogni, akinek a közeli fejesét védte bravúrral a 29 éves kapus, míg Minamino Takumi öt percen belül kétszer is a léc fölé lőtt.

A Tottenham a hajrában előremerészkedett, és Brennan Johnson eldönthette volna a meccset, ám nagy helyzetben a blokkba lőtt. Összességében így sem lehetnek elégedetlenek a „sarkantyúsok”, elérték céljukat, megőrizték veretlenségüket a BL mostani kiírásában, a Monaco viszont továbbra is nyeretlen.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Chelsea (angol)–Ajax (holland) 5–1 (Guiu 18., Caicedo 27., E. Fernández 45. – 11-esből, Estevao 45+6. – 11-esből, T. George 48., ill. Weghorst 33. – 11-esből)
Kiállítva: K. Taylor (15., Ajax)
Monaco (francia)–Tottenham Hotspur (angol) 0–0

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG3313–3+109
  2. Bayern München3312–2+109
  3. Internazionale339–0+99
  4. Arsenal338–0+89
  5. Real Madrid338–1+79
  6. Borussia Dortmund32112–7+57
  7. Manchester City3216–2+47
  8. Newcastle United3218–2+66
  9. Barcelona3219–4+56
10. Liverpool3218–4+46
11. Sporting3217–4+36
12. Chelsea3217–4+36
13. Qarabag3216–5+16
14. Galatasaray3215–6–16
15. Tottenham3123–2+15
16. PSV Eindhoven31118–6+24
17. Atalanta31112–5–34
18. Marseille3126–4+23
19. Atlético Madrid3127–8–13
20. FC Bruges3125–7–23
21. Athletic Bilbao3124–7–33
22. Eintracht Frankfurt3127–11–43
23. Napoli3124–9–53
24. Royale Union SG3123–9–63
25. Juventus3216–7–12
26. Bodö/Glimt3215–7–22
27. Monaco3213–6–32
28. Slavia Praha3212–5–32
29. Pafosz3211–5–42
30. Bayer Leverkusen3215–10–52
31. Villarreal3122–5–31
32. Köbenhavn3124–8–41
33. Olympiakosz Pireusz3121–8–71
34. Kajrat Almati3121–9–81
35. Benfica332–7–50
36. Ajax331–11–100

 

 

Legfrissebb hírek

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 10:50

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 10:02

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 08:17

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 07:27

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:56

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:21
Ezek is érdekelhetik