„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.10.22. 23:56
null
Arne Slot (Fotó: Getty Images)
A Liverpool FC 5–1-re kiütötte idegenben az Eintracht Frankfurtot a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulójában. A mérkőzés után a „vörösök” menedzsere, Arne Slot értékelt, valamint két gólszerző Virgil van Dijk és Hugo Ekitiké nyilatkozott.

„Nem tudom, hogy ez üzenetértékű-e, de olyan győzelem, amire építhetünk nyilatkozta a mérkőzés legjobbjának megválasztott, a Liverpool második gólját szerző Virgil van Dijk.Jó ideje benne vagyok a futballban, és nyilván csalódottak voltunk a zsinórban elszenvedett négy vereség miatt, amire nem hiszem, hogy lett volna példa, amióta a klubnál vagyok. Ezzel csapatként kellett megbirkóznunk, össze kell tartanunk és kizárnunk a külvilág zaját. Nyertünk, szereztünk három pontot, de ez csak ennyi, készülnünk kell a Brentford elleni szombati mérkőzésünkre.”

Az egyenlítő gólt szerző Hugo Ekitiké nem ünnepelt, mivel volt csapata ellen talált be, de persze örült első BL-góljának Pool-színekben.

„Nagyon tisztelem az Eintrachtot, itt lett belőlem játékos, és most nem tartanék ott, ahol, ha anno nem megyek Frankfurtbamondta a 23 éves francia támadó. – Különleges érzés volt hazatérni, és örülök, hogy nyertünk, s megszereztem az első gólomat a Bajnokok Ligájában liverpooli játékosként. Tudtam, hogy jönni fog a kapus, és próbál terpeszteni, ezért a lábai között próbáltam meg ellőni a labdát, ami bejött.”

Arne Slot, a „vörösök” menedzsere beszélt Ekitikéről és csatártársáról, Alexander Isakról is: „Hugo előtt nagy helyzet adódott, és belőtte. Alexnek is voltak lehetőségei, sajnos nem talált be, de le is kellett hoznom a szünetben, mivel fájdalmat érzett az ágyékánál. Többször elmondtam már, nehéz megtalálni az egyensúlyt egy olyan játékosnál, aki kihagyott három hónapot. Lassan kell neki egyre több lehetőséget adni, és nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet vagy gyakrabban. Erre három nap alatt a második meccsén lépett pályára, és le kellett cserélni...”

A német csapat vezetőedzője, Dino Toppmöller csalódottan nyilatkozott: „Tudtuk, hogy a Liverpool többet birtokolja majd a labdát, ennek ellenére nem volt túl sok nagy helyzete, mert összességében jól védekeztünk. Mindazonáltal két rögzített helyzet miatt veszítettük el a mérkőzést. Ha ezen a szinten egy csapat valamit el akar érni, akkor teljes koncentrációra van szükség.”

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Az Eintracht hozta a „szokásos” BL-eredményét – Kerkez végig a kispadon ült, Szoboszlai góllal és gólpasszal segítette csapatát.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Eintracht Frankfurt (német)–Liverpool (angol) 1–5 (1–3)
Frankfurt, Frankfurt Stadion, 58 700 néző. Vezette: Letexier (francia)
Eintracht Frankfurt: Zetterer – R. Kristensen (N. Collins, 59.), Amenda, Koch, Theate – M. Götze (Csaibi, 65.), Larsson – Bahoya (Burkardt, 59.), Doan (Uzun, 64.), N. Brown – Knauff (Szhiri, 76.). Vezetőedző: Dino Toppmöller
Liverpool: Mamardasvili – J. Frimpong (Bradley, 19.), I. Konaté (Joe Gomez, 74.), Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Curtis Jones, Wirtz – Ekitiké (Szalah, 74.), Isak (Chiesa, a szünetben), Gakpo (A. Mac Allister, 74.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Kristensen (26.), ill. Ekitiké (35.), Van Dijk (39.), I. Konaté (44.), Gakpo (66.), Szoboszlai (70.)

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:02

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:17

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:27

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:21
Ezek is érdekelhetik