Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2025.12.10. 20:39
null
Az Ajax megszerezte első győzelmét a BL alapszakaszában az idén (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 6. fordulójában a korábban pont nélküli Ajax 4–2-re legyőzte a Qarabagot, és ezzel elmozdult az utolsó helyről a tabellán. Az FC Köbenhavn is idegenben aratott győzelmet a Villarreal ellen.

A legvakmerőbb azeri szurkolók sem hihették, hogy a Qarabag a továbbjutásra és az Ajax elleni mérkőzés megnyerésére esélyes csapatként léphet pályára decemberben, a Bajnokok Ligája 6. fordulójában. Az amszterdamiak tabellautolsóként az utolsó szalmaszálba kapaszkodva utaztak Bakuba, de tíz perc sem telt el, már középkezdéshez készülődhettek a zuhogó esőben. Itakura és Jaros kapus nem értette meg egymást a kapu előtt, Camilo Durán pedig lecsapott a Cafarquliyev által előreívelt labdára, és már ünnepelt, mire a hibázó vendégek egymást okolhatták. Az Ajax becsülettel próbálkozott, amikor eljutott a kapuig, lőtt, s a 39. percben, sok-sok célt tévesztett kísérletet követően váratlanul gólt szerzett Kasper Dolberg, aki 24 méterről találta el a jobb alsó sarkot. 

Akármilyen meccstervet eszelt ki a második félidőre a fordítás érdekében az Ajax, két percen belül újra kellett kalibrálni, hiszen Matheus Silva gyönyörű támadást fejezett be góllal. A felbőszült amszterdamiak nagy nyomást helyeztek az azeriekre, akik viszont egyáltalán nem inogtak meg, egészen a 78. percig. Kochalski ekkor még emberfeletti védést mutatott be, másodpercekkel később azonban Oszkar Gluh lövésénél váratlanul megingott, így egyenlített az Ajax, majd kisvártatva a vezetést is megszerezte Anton Gaaei góljával. Micsoda dráma! A Qarabag karnyújtásnyira volt attól, hogy tíz ponttal a továbbjutás küszöbére kerüljön, végül a 90. percben Oszkar Gluh a második, az Ajax a negyedik gólját is megszerezte, és így megkapaszkodott az utolsó szalmaszálban, nem veszett el minden reménye a továbbjutásra.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
Juventus (olasz)–Pafosz (ciprusi) 2–0 (Mckennie 67., J. David 73.)
FC Bruges (belga)–Arsenal (angol) 0–3 (Madueke 25., 47., Martinelli 56.)
Athletic Bilbao (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 0–0
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–2 (Rodrygo 28., ill. O'Reilly 35., Haaland 43. – 11-esből)
Borussia Dortmund (német)–Bodö/Glimt (norvég) 2–2 (Brandt 18., 51., ill. Aleesami 42., Hauge 75.)
Bayer Leverkusen (német)–Newcastle United (angol) 2–2 (Bruno Guimaraes 13., Grimaldo 88., ill. Gordon 51. – 11-esből, Miley 74.)
Benfica (portugál)–Napoli (olasz) 2–0 (Rios 20., Barreiro 49.)
Villarreal (spanyol)–Köbenhavn (dán) 2–3 (Comesana 47., Oluwaseyi 56., ill. Elyounoussi 2., Asuri 48., Cornelius 90.)
Qarabag (azeri)–Ajax (holland) 2–4 (C. Durán 10., Matheus Silva 47., ill. Dolberg 39., Gluh 79., 90., Gaaei 83.)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L-K

Gk 

1. Arsenal

6

6

17–1

+16 

18 

2. Bayern München

6

5

1

18–7

+11 

15 

3. Paris SG

6

4

1

1

19–8

+11 

13 

4. Manchester City

6

4

1

1

12–6

+6 

13 

5. Atalanta

6

4

1

1

8–6

+2 

13 

6. Internazionale

6

4

2

12–4

+8 

12 

7. Real Madrid

6

4

2

13–7

+6 

12 

8. Atlético Madrid

6

4

2

15–12

+3 

12 

9. Liverpool

6

4

2

11–8

+3 

12 

10. Borussia Dortmund

6

3

2

1

19–13

+6 

11 

11. Tottenham

6

3

2

1

13–7

+6 

11 

12. Newcastle United

6

3

1

2

13–6

+7 

10 

13. Chelsea

6

3

1

2

13–8

+5 

10 

14. Sporting

6

3

1

2

12–8

+4 

10 

15. Barcelona

6

3

1

2

14–11

+3 

10 

16. Marseille

6

3

3

11–8

+3 

17. Juventus

6

2

3

1

12–10

+2 

18. Galatasaray

6

3

3

8–8

19. Monaco

6

2

3

1

7–8

–1 

20. Bayer Leverkusen

6

2

3

1

10–12

–2 

21. PSV Eindhoven

6

2

2

2

15–11

+4 

22. Qarabag

6

2

1

3

10–13

–3 

23. Napoli

6

2

1

3

6–11

–5 

24. Köbenhavn

6

2

1

3

10–16

–6 

25. Benfica

6

2

4

6–8

–2 

26. Pafosz

6

1

3

2

4–9

–5 

27. Royale Union Saint-Gilloise

6

2

4

7–15

–8 

28. Athletic Bilbao

6

1

2

3

4–9

–5 

29. Olympiakosz Pireusz

6

1

2

3

6–13

–7 

30. Eintracht Frankfurt

6

1

1

4

8–16

–8 

31. FC Bruges

6

1

1

4

8–16

–8 

32. Bodö/Glimt

6

3

3

9–13

–4 

33. Slavia Praha

6

3

3

2–11

–9 

34. Ajax

6

1

5

5–18

–13 

35. Villarreal

6

1

5

4–13

–9 

36. Kajrat Almati

6

1

5

4–15

–11 

1

 

 

Legfrissebb hírek

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29
Ezek is érdekelhetik