Thomas Müller szerint a Bayern eljuthat a BL-döntőbe

2026.01.08. 16:39
Thomas Müller (Fotó: Getty Images)
Thomas Müller, a Bayern München korábbi labdarúgója szerint a bajor sztárcsapat jó úton halad afelé, hogy pályára léphessen a Bajnokok Ligája budapesti döntőjében.

A 36 éves futballista – aki tavaly nyár óta az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Vancouver Whitecapsben légióskodik – müncheni látogatása alkalmával nyilatkozott erről a Bild című napilapnak. Úgy vélekedett, a Bayern nemcsak a Bundesligában esélyes a bajnoki címre, hanem a BL-ben is eljuthat a fináléba.

Müller kétszer is BL-győztes volt a müncheni együttessel, s most arról is beszélt, hogy változatlanul követi korábbi csapata mérkőzéseit.

„Igyekszem minél több találkozót megnézni az időeltolódás ellenére. A Bayern játéka nemcsak látványos, hanem mindig jól strukturált és hatékony is. A játékosok agresszívak és sikeréhesek, érezni lehet, hogyan működnek együtt, ettől kifejezetten szórakoztató nézni az összecsapásokat” – fogalmazott.

A BL alapszakaszában a Bayern hat forduló után a második helyen áll, öt győzelem mellett csak az éllovas Arsenaltól kapott ki. A hátralévő két körben a belga Union Saint-Gilloise-val és a holland PSV Eindhovennel játszik még. A sorozat döntőjét május 30-án rendezik meg a Puskás Arénában.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
15 órája

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
20 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37