Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2026.02.27. 23:21

 

EZT POSZTOLTA KI a Manchester City a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolása után: „Az életben három dolog biztos, a halál, az adók és a Manchester City–Real Madrid párharc a BL-ben.” Pedig van egy negyedik is, hogy az idén lesz magyar játékos a negyeddöntőben! Ugyanis valóra vált az, amire addig 50 százalék esély volt: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool Sallai Roland együttesével, a Galatasarayjal csap össze a BL nyolcaddöntőjében. 

Nem szoktunk ehhez hozzá, mint ahogy ahhoz sem, hogy klubcsapatunk is érdekelve van még az európai kupák ezen szakaszában, ám most a Ferencváros is ellenfélre várt az Európa-liga legjobb 16 csapata között. A két lehetséges portugál közül az első blikkre könnyebbet, a Bragát kapta, amely nyilván a párharc favoritja lesz így is, de sokkal inkább elképzelhető ellene a Fradi-bravúr, mint a Porto ellen lett volna. És nem lehet elégszer hangsúlyozni: sehol a horvátok, sehol a szerbek, sehol a románok, sehol a szlovákok, de még az osztrákok is sehol: a BL-ben és az El-ben már csak a Ferencváros képviseli a régiónkat!

Visszatérve a BL-re: akár Szoboszlaiék, akár Sallaiék jutnak tovább, az idén mindenképpen lesz magyar vonatkozás egészen az utolsó pillanatig, mivel Budapesten rendezik a döntőt, így az ágrajzot olyan szempontból is érdemes böngészgetni, hogy melyik ágról melyik csapat érkezhet a Puskás Arénába május 30-án. Az egyik jóval erősebbnek tűnik, amelyben ott van a címvédő PSG, a klubvilágbajnok Chelsea, a Liverpool, a Bayern München, a Real Madrid, a Manchester City, utóbbi kettő egymás ellen játszik, mint évek óta mindig. Erről az ágról szinte lehetetlen megjósolni a döntőst. A másikról is, de azon szinte kikövezett útja van az elődöntőig a Barcelonának és az Arsenalnak. A katalánoknak előbb a Newcastle-t kellene búcsúztatniuk, majd az Atlético Madrid–Tottenham párharc győztesét. Még ennél is jóval könnyebbnek ígérkezik az Arsenal útja, amely a Leverkusenen, majd a Bodö/Glimt–Sporting CP párharc győztesén át vezet az elődöntőig. Ez azért rámutatott az Arsenal igazára, hogy odatette magát az alapszakaszban, így első kiemeltként végül is önmagának harcolta ki ezt a kedvező „sorsolást”. Igaz, a Bodö/Glimt kiosztott már néhány gyomrost ebben az idényben a nagyoknak, de azt azért még mindig nehéz elképzelni, hogy egészen a döntőig meneteljen.

Pedig akkor egy ötödik dolog is biztossá válna: hogy évtizedekig emlegetné mindenki a budapesti BL-döntőt…

Bajnokok Ligája
12 órája

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Először lehet egyszerre három magyar játékos a pályán a kieséses szakaszban – mindjárt a következő kör első mérkőzésén.
Legfrissebb hírek

Jöhet a nagy hal! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.02.26. 23:27

Tűzkészültség – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
2026.02.25. 23:58

A sport sem úszta meg – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2026.02.25. 00:13

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.22. 23:41

Nem örülünk, Vincent – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2026.02.21. 23:44

Világklasszis? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.02.20. 23:47

Eljön-e a kikelet? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.02.19. 23:45
Ezek is érdekelhetik