A bárányok hallgatnak – Smahulya Ádám jegyzete
De hova tűntek az esélyesnek kikiáltott elit klubok? A BL-alapszakasz előtt a legtöbben az angol bajnok Liverpoolt, a Manchester Cityt, no meg a Barcelonát és a Real Madridot is a favoritok között emlegették, akárcsak a Bayern Münchent és a PSG-t. Az említettek közül mégis csak utóbbi kettő maradt versenyben, és csupán egyikük jut majd a budapesti Puskás Arénában május 30-án rendezendő fináléba. Az UEFA egykori elnöke, az Európa-bajnok Michel Platini mondta még évekkel ezelőtt, hogy az angol klubok a nemzetközi porondon az ősszel oroszlánok, a tavasszal viszont bárányok. A The Guardian véleménycikke ezt most annyiban árnyalta, hogy nemcsak bárányok, hanem kimerült báránykák, akiket megtört a Premier League terhe. Az Arsenal persze ott van hírmondónak Angliából az elődöntőben, de sokakkal ellentétben én abban sem vagyok biztos, hogy kiejti az Atlético Madridot. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a spanyoloknak már csak a BL maradt, a londoniak viszont foggal-körömmel küzdenek, hogy huszonkét év után ismét bajnokok legyenek, bizony nem biztos, hogy az Arsenal megy tovább abból a párharcból.
Michel Platini és a The Guardian eszmefuttatását annyival egészíteném ki, hogy nem csupán az angol sztárcsapatokat, hanem a két spanyol elit klubot, a Real Madridot és a Barcelonát is jobban felemészti a bajnoki versenyfutás, mint a Bayernt és a PSG-t. Még akkor is igaz ez, ha a királyiak a közelmúltban kétszer – 2022-ben és 2024-ben – is megnyerték a sorozatot. Az utóbbi két évadban viszont a negyeddöntő volt nekik a végállomás, míg a katalánok 2015 óta nem jutottak döntőbe. Ezzel szemben a PSG sorozatban a harmadik idényben elődöntős, a Bayern pedig 2024-ben és az idén is elmasírozott eddig, miközben otthon mindketten egyeduralkodók. A párizsiak az utóbbi 13 bajnokságból 11-et megnyertek, és jó eséllyel ezúttal is aranyérmesek lesznek. A bajorok pedig az elmúlt tizennégy Bundesliga-kiírásból tizenhármat megnyertek. Márpedig így nyilván könnyebben pihentetik a kulcsjátékosaikat, mint a Liverpool, a City vagy éppen a Barca.
Ettől még – vagy éppen ezért – nagyszerű és izgalmas futballélménynek ígérkezik a PSG és a Bayern elődöntője, és nyilvánvaló, hogy a győztes esélyesként lép pályára Budapesten. És ha már szóba kerültek az angol „bárányok”; ha a PSG vagy az Atleti nyeri meg a BL-t, egyetlen angol futballista sem utazhat friss BL-győztesként a vb-re, de a Bayernben is csak Harry Kane képviseli a szigetországiakat.
Kérdés, az Arsenal megmenti-e az angol futball becsületét a BL-ben…
Valami azt súgja, hogy nem.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Irány Budapest! – Jakus Barnabás jegyzete

Az üveghegyen túl – Vincze András jegyzete

Őrségváltás helyett revans – Deák Zsigmond jegyzete

Becsületbeli ügy – Malonyai Péter jegyzete

Honvéd? ZTE? FTC? Győr? — Thury Gábor jegyzete

