„Minden meccsen hibázik” – Konatét pécézte ki Carragher a PSG-meccs után

Egykori Liverpool-labdarúgóként meglehetősen elkeseredetten értékelte az angol csapat Paris Saint-Germain elleni, 2–0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-mérkőzését a CBS szakértőjeként dolgozó Jamie Carragher.
„A menedzser újítással próbálkozott, ám taktikailag nagyon mellényúlt – fogalmazott Arne Slottal, a Liverpool főnökével kapcsolatban a „vörösök” ikonja. – Könnyen beszélek a meccs után, de szakkommentátorként ez a dolgom. Öt védővel sokkal kiszolgáltatottabbak voltak, mint azelőtt néggyel, mert embertől emberig rohangáltak az egész pályán, és a három középső védőnek kellett levédekezni annak teljes szélességét.”
A játékosként maga is belső védőt játszó Carragher szerint igazságtalan, hogy a Liverpool bekkjei közül Virgil van Dijk kapja a legtöbb kritikát a 2025–26-os évadban, pedig Ibrahima Konaté a leggyengébb láncszem a hátsó alakzatban.
„A védők felléptek a középpályára, nem volt, aki embert fogjon, Van Dijknek így harmincnégy évesen úgy kellett szaladgálnia ide-oda, mint pók a falon. Nem tudta megoldani. Az emberek az ő teljesítményét kritizálják a legtöbbet, és úgy érzem, nincs igazuk. A mellette játszó fickó ugyanis egész idényben szörnyű, és most is harmatgyenge volt. Konaté minden meccsen hibázik, így pedig nem könnyű mellette játszani. Szerintem Virgil van Dijk a a jobban produkáló labdarúgók közé tartozik, de életemben nem láttam, hogy annyira kényelmetlenül érezte volna magát Liverpool-mezben, mint most. Szerintem könyörögni fog Arne Slotnak, hogy soha többé ne játsszanak ebben a rendszerben, mert olyan nehéz dolga volt” – jelentette ki a 48 éves szakértő, aki volt klubja kritizálása mellett az ellenfél dicséretével sem fukarkodott.
„Azt is hozzá kell tennem ugyanakkor, hogy itt nem csak arról volt szó, hogy a Liverpool taktikai hibát követett el – a PSG egyszerűen földöntúli volt. A legnagyobb dicséret, amit mondhatok, hogy olyan volt őket nézni, mint Pep Guardiola Barcelonáját.”












