Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Vágólapra másolva!
2025.09.03. 17:29
null
Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n (Fotó: Árvai Károly)
A szerdai ünnepélyes tanévnyitóval elkezdődött az ötödik tanév a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA).

 

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a csepeli KIMBA csarnokban arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a 2025–2026-os tanévet a köznevelési államtitkársággal és a Klebelsberg Központtal a Sportoló Nemzet Tanévének nyilvánították.

Ez elsődlegesen benneteket már nem érint, mivel olyan fiatalokat szeretnénk megszólítani, akik kicsit távolabb vannak a sport világától, viszont azért beszélek most erről, mivel ti már a sport közösségének a tagjai, képviselői vagytok. Meggyőződésem, hogy a közintézményekben a magatartásotok, az ottani cselekedeteitek, valamint a sportpályán nyújtott valamennyi bravúros teljesítményetek arra ösztönözheti a fiatalokat, hogy csatlakozzanak ehhez a közösséghez” – mondta Schmidt Ádám.

A nyári utánpótlás világversenyek érmes akadémistáit köszöntötték (Fotó: Árvai Károly)

Az államtitkár az akadémistákhoz fordulva kiemelte, a KIMBA tanulói már a sport nagykövetei is, és a sportszakmát tekintve szerencsés helyzetben vannak, mivel minden segítséget megkapnak a fejlődéshez. Adott az infrastruktúra, a szakmai háttér, a különböző támogatások és ösztöndíjprogramok, illetve a folyamatosan fejlődő sportorvosi és sporttudományos háttér is.

Ha van célod, akkor az elszántságod lesz az iránytűd, amely elvezet oda. Ennek szellemében, úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy jelöljetek ki magatoknak egy célt, szánjátok el magatokat, és kis lépésekben, de folyamatosan és határozottan haladjatok felé” – fogalmazott, majd hozzátette, szerencsére az eredmények azt mutatják, hogy sokan jó irányba indultak el, éppen emiatt köszönthetnek az évnyitón utánpótlás Európa-bajnokokat, ifjúsági világ- és Európa-bajnoki érmeseket.

Schmidt Ádám kiemelte, hogy az akadémia mindennapjain túl a hazai birkózósport is fontos megméretés előtt áll, mivel jövő szombaton kezdetét veszi Zágrábban a felnőtt birkózó-világbajnokság. Hozzátette, bízik benne, hogy a somorjai Európa-bajnoksághoz hasonló sikereknek örülhetnek majd.

A tanévnyitón beszédet mondott Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, a KIMBA szakmai igazgatója is. Az ünnepséget a nyári utánpótlás világversenyek összefoglaló videóival és az érmes akadémisták köszöntésével zárták.

(Fotó: Árvai Károly)

 

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
4 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
11 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:36

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01
Ezek is érdekelhetik