Birkózó-vb: Az olimpia után ebben állapodtunk meg – Bácsi Péter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 21:30
Bácsi Péter megszerezte a magyar csapat első aranyérmét a budapesti birkózó-világbajnokságon, mivel péntek este a kötöttfogás 82 kilogrammos súlycsoportjának fináléjában 0:3-ról 4:3-ra legyőzte a török Emrah Kust. Korpási Bálint a 72 kilósok döntőjében 2:1-re kikapott a német Frank Stäblertől, így ezüstérmes. Természetesen mindkét magyar érmessel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Korpási Bálint elárulta: tudták előre, hogy nagyon szoros fináléra számíthat, amelyen csak apróságok dönthetnek.

„Ő most a súlycsoport legjobbja, egymás után másodszor is megnyerte a világbajnokságot. Tavaly én bronzérmes lettem, idén második, két évvel ezelőtt nyertem, most ennyi volt bennem. A világbajnokság előtt nem mondtam ki, de az volt a célom, hogy érmet szerezzek. Ez sikerült, viszont vesztesen elhagyni a csarnokot nem túl jó érzés.”

Bácsi Péter először is a fantasztikus közönségnek köszönte meg az aranyérmet.

„Amikor megvolt a pörgetés és felálltunk, nem éreztem a törökön azt az átütőerőt, hogy akciót tudna csinálni. Kicsit láttam, hogy kétségbe is volt esve, amikor átvettem a vezetést. Akkor éreztem, hogy onnan talán már nem tud fordítani. Az olimpia után úgy állapodtunk meg Sike Andrással, hogy a budapesti világbajnokságig mindenképp folytatom, aztán meglátjuk, hogyan tovább.”

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, 7. NAP
KÖTÖTTFOGÁS
72 KG
DÖNTŐ
Frank Stäbler (német)–Korpási Bálint 2:1

82 KG
DÖNTŐ

Bácsi Péter–Emrah Kus (török) 4:3

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: „A szívemet és a lelkemet akarom otthagyni” – videó

Téli sportok
2026.01.25. 14:23

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08
Ezek is érdekelhetik