Amint azt szombat éjszaka-vasárnap kora reggel Lubics Szilvia Facebook-oldalán, majd később a csupasport.hu-n is olvashatták: az ultrafutónő sikerrel teljesítette a 4 Deserts-sorozat chilei sivatagi versenyét, az Atacama-crossingot. A háromszoros Spartathlon-győztes hosszútávfutó férje, Lubics György közzétette az utolsó másfél nap történéseinek összefoglalóját, amelyet Lubics Szilvia küldött el e-mailben San Pedro de Atacamából.
„A csütörtöki 79 kilométeres nap után a péntek a pihenésé volt. Reggel ért be az utolsó futó, mindenki megtapsolta. Furcsa, hogy nem kellett futni – lehet, hogy jobb lett volna, ha megyünk tovább egyből. Így csak nyűglődtünk. Borzalmasan meleg volt, nem lehetett igazán pihenni, mert ömlött rólam a víz, pedig nem csináltam semmit – ragadt mindenem. A lábfejem gyulladt, kicsit fájt, és mindenem bökött a homoktól. Egész nap üveges jéghideg kóláról, finom kajákról és tusolásról ábrándoztunk. 
😁 A legtöbb embernek a lábával volt gondja, a sátrunkból Kimmie-nek és Sandrának is rondán elfertőződött. Páran emiatt kényszerültek feladni a versenyt. Az enyém egy-két vízhólyagot leszámítva istenes, de ez semmiség. A szemem gyulladt kicsit a széltől, homoktól. Amúgy minden happy. Kaptam egy zacsi földimogyorót Simmie-től, ami nagyon jólesett. Este zenélt a táborban egy helyi zenekar, hangulatos volt.
Aztán jött az est meglepetése, amire senki sem számított: minden futó kapott a szervezőktől egy igazi zsemlét és egy almát. Viccesen hangzik biztos, pedig én régen örültem ennyire valaminek.😂
El tudjátok képzelni, milyen mennyei íze van egy friss péksüteménynek egyheti „űrkajálás” után? Na, és az alma! Annak az íze egyszerűen leírhatatlan volt! Ilyen finom vacsora után tértem nyugovóra – utoljára a sivatagi táborban. Nem tagadom, vegyes érzéseim voltak. Egyfelől nagyon fárasztó volt már a „kempingezés”, másfelől viszont olyan élményekkel gazdagodtam, mint még soha, és sajnáltam, hogy vége szakad ennek a kalandnak.„
A sivatagi futás utolsó szakaszának rajtja helyi idő szerint pénteken 9 órakor volt, s motivációként azt mondták a szervezők, hogy a versenyzők a célban pizzát kapnak!. Tizenhárom kilométer volt már csak hátra a 250-ből – amolyan jutalomjáték.
„Én magam úgy döntöttem, hogy amennyire lehet, megfutom rendesen ezt a szakaszt, mert még éreztem magamban elég erőt hozzá. Ráadásul volt egy pluszmotivációm is: történt ugyanis, hogy a versenyben egy perccel előttem álló ausztrál lány a harmadik napon levágott pár kilométer dűnés szakaszt a cél előtt.
😡
Egy dél-afrikai sráccal futottam éppen, amikor láttuk, hogy nem a pályán fut, hanem lerövidíti azt a célterület felé (pedig egyértelműen látszottak a jelzések), próbáltunk neki kiabálni, de nem törődött velünk. Nagyon bántott a dolog, mert érthetetlen volt számomra, hogy miért akar valaki így előnyhöz jutni. Kíváncsi voltam, jelzi-e a szervezőknek, hogy „véletlenül” pályát tévesztett, akik ez esetben időbüntetés terhe mellett továbbengedték volna menni. De nem tette meg.
Szóval nagyon bosszantott ez a dolog, úgy voltam vele, hogy csak azért is megmutatom neki, hogy nem teheti meg ezt egy magyar csajjal. A helyezés nem is érdekelt, csak az, hogy ne így végezzen előttem. A pálya gyakorlatilag sík volt, viszonylag jól futható talajjal. Igyekeztem a rajt előtt megszabadulni minden fölösleges cuccomtól, hogy könnyebb legyen a zsákom, és csak egy liter vizet vittem magammal. Az elején szokás szerint lassabban kezdtem, hogy megszokjam a terhelést, aztán vettem fel egy gyorsabb tempót. Féltávhoz érve értem utol a lányt, de sokáig csak direkt a nyomában haladtam, miközben ő egyre többször pillantott hátra.
Láttam a mozgásán, hogy szét van esve, én meg úgy éreztem, szárnyalok. Aztán egyszer csak fogtam magam, és elléptem mellette. Nem ment simán, mert „véletlenül” eltalált a botjával (hogy mik vannak!), de nem érdekelt. Magasabb fokozatba kapcsoltam, és otthagytam.😅 Kb. 10 percet vertem rá.
A célba érkezés felejthetetlen volt. Szóltak a dobok, lengtek a zászlók, és egyszer csak feltűnt San Pedro évszázados kis temploma, a célterület. Nyeldestem a könnyeimet. Beértem a célba. Megcsináltam! Aztán feltört bennem az elmúlt hónapok, hetek, napok minden kétsége, fájdalma, feszültsége, öröme. Elsírtam magam. Egy darabig eltartott, mire összeszedtem magam, és összeölelkeztem a többiekkel. Annyira meg voltam hatódva, hogy még a várva várt pizzát sem kívántam. Megvártam, míg mindenki célba ér, aztán elsétáltam a szállodába. Most itt vagyok a hotelben, túl az első tusoláson (na persze meleg víz, az nem volt!) és egy isteni salátán, finom pirítóssal, jéghideg kólával. Boldog vagyok.
Eredményhirdetés, indulok haza, már alig várom, hogy újra átölelhessem a családom. Köszönök mindent!
💕 ”Lubics Szilvia végül 41:49 órás összesített idővel a negyedik helyen végzett, a korosztályában pedig győztes lett.
A versenyt a férfiaknál a hongkongi Vong Ho Csung, a nőknél a dél-afrikai Lara Raynolds nyerte.
Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon
Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást
A Daráló volt a legnehezebb versenyem
Kockáztatott, rajt–cél győzelmet aratott a Gánt Trailen
