csupasport bannerhátsófüves banner

„Számunkra nem tűnhettek el soha”

2018.10.27. 12:37
null
Október 28-án, vasárnap a Szemlő-hegyi barlang feletti emlékhelyen szerveznek megemlékezést a hegymászók és barlangászok tiszteletére.

Idén a Kalifa szervez megemlékezést a Szemlő-hegyi barlang feletti emlékhelyen a nem hazai földben nyugvó magyar hegymászók és a balesetben elhunyt magyar barlangászok tiszteletére. Az esemény a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség, a Magyar Hegymászóoktatók Egyesülete, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, illetve a Magyar Barlangi Mentőszolgálat társszervezésében jön létre.

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében az idén három himalájai expedíciót támogatott a cég, közöttük Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó Kancsendzönga-expedícióját, amelynek a 8586 méteres csúcs elérése mellett a tiszteletadás volt a fő célja: 2013-ban, öt évvel ezelőtt ezen a hegyen tűnt el a magyar magashegyi hegymászás legendás alakja, Erőss Zsolt és a korosztályának egyik legtehetségesebbjeként számon tartott Kiss Péter. A Kancsendzönga 5500 méteren kialakított alaptáborában magyar (süttői) mészkőből készült emléktáblát helyeztek el egy olyan sziklára, amely a hegy csúcsa felé néz. Az emléktáblát Csák Attila szobrászművész készítette. A Szemlő-hegyi barlang feletti emlékhelyen álló obeliszk, amelyet még Ozsváth Attila választott ki, szintén a süttői bányából származik.

Az Erőss Zsolt és Kiss Péter tiszteletére elhelyezett emléktáblán álló szöveg („Számunkra nem tűnhettek el soha, szellemiségetek örökre fennmarad”), kifejezi a közös emlékezés alapeszméjét.

A megemlékezésre október 28-án (vasárnap), a Szemlő-hegyi barlang feletti szimbolikus temetőkertben kerül sor 17 órai kezdettel.

Legfrissebb hírek

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

Fáklyás evezéssel emlékeztek a 18 éve elhunyt Kolonics Györgyre

Kajak-kenu
2026.07.16. 16:07

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
2026.06.30. 13:48

Hova menjen először, aki kipróbálná a hegymászást?

Csupasport
2026.06.16. 17:48

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
2026.05.21. 22:35

Példamutató életet élt – Emlékezés Marosi Józsefre

Képes Sport
2026.05.04. 07:44