Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Nyolcvankilenc esztendős korában, augusztus 28-án elhunyt V. Harald norvég király, aki halálakor Európa legidősebb regnáló uralkodója volt. Egy ritka vérbetegség,  hemolitikus anémia miatt került 11 nappal korábban az oslói egyetemi kórházba; ez az a fajta vérszegénység, amikor a szervezetben a vörösvértestek gyorsabb ütemben pusztulnak, mint ahogy a csontvelő újakat tudna termelni. A király egészségi állapota már korábban megromlott, emiatt 2024 áprilisa óta csökkentette nyilvános szereplései számát.

III. Károly brit uralkodó „legmélyebb részvétét” fejezte ki „a kedves unokatestvér” – V. Harald a néhai II. Erzsébet másod-unokatestvére volt – halála alkalmából, XVI. Károly Gusztáv svéd király pedig családja és Svédország jó barátjaként emlékezett meg az elhunytról, s keresztfiának, az azóta már trónra lépő VIII. Haakonnak sikert és sok szerencsét kívánt.

Megszólalt a sportvilág is. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség, a Nemzetközi Biatlonszövetség és a Nemzetközi Vitorlás-szövetség mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is tisztelgett az elhunyt norvég király előtt. Nem véletlenül: személyében egy háromszoros olimpikon, világ- és Európa-bajnok vitorlázó távozott az élők sorából, aki emellett lelkes sportbarát volt.

Az Oslo melletti Skaugum birtokon 1937. február 21-én született Harald – ő volt az első olyan norvég herceg IV. Olaf 1370-es születése óta, aki norvég földön látta meg a napvilágot – sportos családba érkezett. Édesapja, Olaf Alexander koronaherceg (a későbbi V. Olaf) az 1928-as amszterdami olimpián tagja volt a hatméteres hajóosztályban győztes Norna vitorlás legénységének.

Harald gyermekkora igencsak mozgalmasra sikerült. Hároméves volt, amikor a német csapatok bevonultak Norvégiába, édesanyja, Märtha Sofia Bernadotte fiával és két lányával, Ragnhilddal és Astriddal előbb Svédországba, majd Franklin D. Roosevelt elnök meghívására az Egyesült Államokba menekült, miközben apja és nagyapja Nagy-Britanniában alakított emigráns kormányt. A második világháború befejeztével tértek haza, Harald 1957-ben lett trónörökös, 1960 és 1962 között társadalomtudományt, történelmet és közgazdaságtant tanult az oxfordi Balliol College-ban. Egy partin ismerkedett meg egy üzletember lányával, Sonja Haraldsennel, a közrendű hölggyel azonban csak kilenc évvel később, 1968 augusztusában köthetett házasságot az oslói székesegyházban. Királyi apja ellenállását azzal törte le, hogy közölte: ha nem veheti el Sonját, agglegény marad.

Az 1968-as esztendő azért is jeles év volt Harald életében, mert immár a második nyári olimpiáján vett részt. A tízéves kora óta versenyző fiatalember először 1964-ben indult az ötkarikás játékokon, sőt, Tokióban a megnyitó ünnepségen ő vitte a norvég zászlót. Az 5.5 méteres hajóosztályban a Fram (azaz Előre) III kormányosa volt, és Eirik Johannessen, valamint Stein Föyen társaságában a nyolcadik helyet szerezte meg. Négy évvel később Mexikóváros volt a házigazda, a vitorlázók az acapulcói öbölben hajóztak. Harald ez alkalommal is az 5.5 méteresek osztályában indult, Eirik Johannessen mellett Peder Lunde Jr. volt a legénység tagja, a trió a 11. helyen végzett (Lunde aztán a csillaghajó/Star osztályban ezüstérmet nyert Per Wikennel). A királyi herceg harmadik nekifutásra, 1972-ben is bekerült az olimpiai csapatba; a müncheni játékok vitorlásversenyei a Kieli-öbölben zajlottak. Ez alkalommal a debütáló soling osztályban kormányozta hajóját, a fedélzeten Eirik Johannessennel és Rolf Lunddal; a 26 nemzetet felvonultató mezőnyben tizedikek lettek. (Egy királyi sarj így is aranyérmet nyert, a sárkányhajóban győztes görög legénységben ott volt Konstantin koronaherceg, a későbbi II. Konstantin király.)

Persze Harald pályafutása sem maradt éremmentes. 1982-ben vb-ezüstérmet szerzett az egytonnás hajóosztályban, majd 1987-ben – éppen Kielben – az 50. születésnapjára kapott Fram X nevű egytonnás versenyjachttal, pályafutása legnagyobb sikereként, világbajnokságot nyert. A következő évben San Franciscóban a dobogó harmadik fokára állhatott fel csapatával. Begyűjtöttek egy Európa-bajnoki aranyat is, mégpedig 2005-ben Svédországban a Fram XV versenyvitorlással. Idős korában sem lazított, 2022-ben, 85 évesen még 10. lett a Genfi-tavon a 8 méteres osztályú világbajnokságon azzal a Sira nevű klasszikus vitorlással, amelyet még édesapja építtetett 1938-ban. Ez volt az utolsó hivatalos nemzetközi regattája, mielőtt egészségügyi okból visszavonult a versenyszerű vitorlázástól. A norvég királyi ház becslése szerint élete során a „tengerészkirály” több mint ezer vitorlásversenyen és rendezvényen vett részt.

Nemcsak a hajókat kormányozta ugyanis, ő volt hazája 1970-ben alapított vitorlásszövetségének első elnöke, s 1994-től haláláig betöltötte a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöki tisztségét is, amelyet apjától örökölt meg. Más sportágakban is aktívnak bizonyult: folyamatosan figyelemmel kísérte a norvég kézilabdázók szereplését (fiatalon maga is kézilabdázott), még a tavalyi férfi-vb-n is a helyszínen drukkolt hazája nemzeti együttesének az oslói Unity Arenában. Szenvedélyes horgász és vadász volt. Rajongott a téli sportokért is, a holmenkolleni biatlon-világkupadöntők kedvelt látogatójának 
számított. Szerepet vállalt a hazájában rendezett nemzetközi síversenyek szervezőbizottságának munkájában, s vezette a lillehammeri téli olimpia szervezői csapatát. Az 1994-es játékokat Harald nyitotta meg a lysgaardsbakkeni síugrósáncnál, s miután Stein Gruben a magasba emelt olimpiai lánggal a kezében leugrott a sáncról a havas stadionba, a kandeláberben a tüzet a király fia, Haakon gyújtotta meg. Bár már mankóra támaszkodva, nehezen járt, felesége, Szonja királyné társaságában mégis elutazott az idei téli játékokra. A helyszínen tekintette meg a gyorskorcsolyaversenyeket, az olimpiai faluban személyesen gratulált a norvég dobogósoknak, köztük az 5000 méteren olimpiai rekorddal aranyérmes Sander Eitremnek és az 1500 és 3000 méteren ezüstérmes Ragne Wiklundnak.

V. Harald egyik utolsó szerepvállalása volt, hogy az idei labdarúgó-világbajnokság után az oslói királyi palotában fogadta a negyeddöntőig menetelő norvég válogatottat. Májusban egy különleges videóban személyesen jelentette be a hivatalos vb-keretet, a torna alatt pedig rövid üzenetekkel biztatta a csapatot. Angliai tanulmányai idején megkedvelte a brit futballt, egy 2005-ös interjúban még azt is elárulta, hogy a hatvanas évek elején „a Tottenham volt vitathatatlanul a legjobb csapat, én neki szurkolok” (a londoni együttes 1961-ben bajnok és kupagyőztes volt, 1961-ben FA-kupát nyert). Amikor 2019-ben magánlátogatáson járt a szigetországban, elutazott Manchesterbe, és az Old Traffordban személyesen drukkolt honfitársának, a United akkori menedzserének, Ole Gunnar Solskjaernak.

V. Harald 35 éven át uralkodott, halálhírére a norvég sport első számú csillaga, a futballválogatott centere, Erling Haaland ezt írta az Instagramra: „Nyugodjék békében, Harald király. Köszönöm mindazt, amit Norvégiáért tett. Megtiszteltetés volt találkozni önnel.”     

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. szeptember 5-i lapszámában jelent meg.)