csupasport bannerhátsófüves banner

Muzsika és futás: zenélő kilométerek

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.01.15. 15:15
null
Vasárnap kerül sor a kecskeméti Violin Maratonra, amelyen egybefonódik a komolyzene és a sport, a verseny bevételeit ráadásul jótékony célra fordítják a szervezők.

Immár harmadik alkalommal kerül sor a kecskeméti Violin Maratonra, amelyek nemcsak a neve, de a története is különleges, azt is mondhatnánk, hogy „zene füleinknek”.

„Hegedűművész vagyok, és emellett triatlonozom is – kezdte érdeklődésünkre Juhász Ágnes, a verseny főszervezője, aki kilencszeres Ironmannek is mondhatja magát. – Onnan indult a dolog, hogy mindig annyi kilométert futottam, ahányadik születésnapomat ünnepeltem. Többen csatlakoztak hozzám, és felvetődött, hogy szervezett körülmények között is lenne igény a futásra. Emellett a jótékonyság is fontos volt, így jött létre a Violin Maraton.”

Juhász Ágnes elmondta, a támogatók és Kecskemét városa is rendkívül sokat segít a verseny szervezésében, a szponzoroktól érkező támogatást, illetve a nevezési díjból befolyt összeget pedig a fiatal zenészek, a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola diákjának támogatására fordítják. Van olyan növendék, akinek hangszert vásároltak, míg másnak a külföldi tanulmányútját támogatták, de a Virtuózok című műsor idei győztese, Beke Márk is kapott már támogatást.

„Úgy tervezem, hogy amíg nem töltöm be a negyvenkettőt, addig 5, 11 és 21 kilométeres távok lesznek, utána pedig maratonit is lehet majd futni – tette hozzá Juhász Ágnes. – A verseny útvonalát úgy jelöltük ki, hogy több, kulturális szempontból fontos épület előtt is elhaladjanak a versenyzők, és a színház vagy éppen a könyvtár előtt zeneszó is fogadja őket. Sőt, az eredményhirdetésnél egy zongoraművész kolléganőmmel játszom majd, a díjkiosztóra pedig az iskola aulájában kerül sor, ahol a támogatott növendékek játékát is megcsodálhatják majd a résztvevők.”

A verseny a rövid idő alatt is jelentős népszerűségre tett szert, idén 7-800 főre számítanak a szervezők. A futók három távon, 5, 11 és 21 kilométeres távon állhatnak rajthoz, két-, négy-, illetve hatezer forint ellenében.

A befutóérmek hegedűt mintáznak majd, a dobogósok díjat is kapnak, a tombolán pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki. Érdekesség, hogy a rövidebb távon indulók is rendre ott maradnak az eredményhirdetésre, sőt, olyanok is, akik év közben kevesebbet találkoznak a komolyzenével.

Ami pedig a résztvevőket illeti, egyre több vidéki, illetve határon túli futó nevez a viadalra, köztük sok olyan gyerek, aki zenél, s ráadásul ők rendre jó eredményeket érnek el.

Fotók: Violin Maraton hivatalos Facebook-oldala

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
Tegnap, 18:45

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik