csupasport bannerhátsófüves banner

Edzéselemzésben fejlődhetnek a futóórák

B. P.B. P.
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 09:40
null
A népszerű korinthosz.hu futóversenyt idén augusztus 16–17-én rendezik meg, mindhárom táv első helyezett női és férfi versenyzője egy-egy Garmin órát kap teljesítményének elismeréséért.

Mióta forgalmaz a Garmin futóórákat?

Még kétezerötben kezdődött a Forerunner 101-201-301 sorozattal – válaszolta Magyar Péter, a cég képviselője a korinthosz.hu versenyen. – Ezek az órák a maiakhoz képest jóval nagyobbak és persze szerényebb tudásúak voltak. Mondhatjuk, hogy valahol itt indult a GPS-es sportórák karrierje, ami napjainkban a csúcsán jár, vagy inkább még felfelé halad.

Hogyan fejlődött a technológia?

Kezdetben GPS-szel mértünk megtett távot és tempót, jobb esetben egy pánttal a pulzust, és rögzítettünk egy nyomvonalat. Ezt az idők során egyre pontosabb GPS-vevők, további szenzoradatok egészítették ki, de sokat fejlődött a háttér is. A rögzített adatokat eleinte offline nézegettük a PC-n, de manapság már minden a felhőben van, amit a Garmin esetében Connectnek hívnak.

Ehhez már telefonnal is hozzáférünk, ahol sok izgalmas adatot látunk, akár az egyes edzésekről, akár tendenciákról, terhelésről, regenerálódásról. Az újabb órák már laktátküszöböt, VO2 max értéket is számolnak.

Sokan közülük képesek összetett edzéseket levezényelni, végigvezetni egy útvonalon, valós idejű követést biztosítani az otthonról figyelő családnak. A szolgáltatások sora szinte végtelen, és biztosra mondhatom, hogy a fejlesztések nem álltak le.

Hogyan változik a futók igénye?

A kezdeti „mérjünk időt, távot, tempót” igény már nagyon alap, ahogy a pulzusmérés is. Utóbbiból a csuklón mért pulzus már szintén kötelező szolgáltatás, még ha jelen formájában nem is hozza azt a pontosságot és dinamikát, mint az elektronikus mellkasi mérés. Mivel mindenki a telefonján éli az életét, az okostelefonon futó applikáció és benne az edzésadatok szintén tekinthetők alapszolgáltatásnak. Ezen a ponton kicsit szétválnak az igények, mert például egy maratonira készülő futó szereti, ha az óra képes levezényelni egy többlépcsős edzést, a terepfutók joggal várnak el navigációs funkciókat és pontos magasságmérést, az ultrások az extrém hosszú üzemidőért rajonganak. A futók nagy része egyéb sportot is űz, ezért az órákban a bringa-, túra-, kardio- vagy erősítőedzések rögzítése szintén alapnak tekinthető. Ugyanakkor vannak modellek, amelyek medencés vagy nyílt vízi úszást vagy akár egy multisport-, triatlontevékenységet is képesek rögzíteni, ezeket a funkciókat is egyre többen keresik.

Mivel az összes Garmin óra már a napi tevékenységkövetésre, mint lépésszám, alvás, stressz, egyéb funkciókra is alkalmas, sokszor jogos igény a napi használathoz illeszkedő kinézet, hogy az óra akár egy kosztümhöz vagy öltönyhöz is felvehető legyen.

Milyen új funkciók és technológiák kerülnek be az új modellekbe?

Hogy a jövő mit hoz, vagy még mi sem tudjuk, vagy nem mesélhetek róla – de az biztos, hogy az edzéselemzés terén még van hova fejlődni, és zajlanak is ez irányú fejlesztések. Természetesen a kijelzőfelbontás, az akkumulátor-üzemidő és hasonló alapparaméterek terén is várhatók ugrások. Egyre több modell kapja meg a Garmin Pay szolgáltatást, amelynek keretében az órát bankkártyaként használhatjuk. Ez jelenleg magyar bankkártyákkal még nem működik, de dolgozunk az ügyön, illetve egyéb szolgáltatókon keresztül, mint például a Revolut, akár már most is elérhető.

(x)

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
14 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik