csupasport bannerhátsófüves banner

Spartathlon: Bódis Tamás az élen

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 19:33
null
Kora délután a harmadik helyen állt Bódis Tamás a legnagyobb ultrafutóversenyen, de időközben két futótársát is megelőzte, s Maráz Zsuzsanna is már második a nők mezőnyében.


Pénteken kora este féltávhoz érkezett a mezőny az Athén és Spárta közötti legendás ultrafutóversenyen. Több remek hír is érkezett a helyszínről: az első húsz helyezett között öt magyar is szerepel. A mezőnyt jelenleg Bódis Tamás vezeti, míg Maráz Zsuzsanna Irina Maszanova mögött második helyen halad a nők versenyében. Csécsei Zoltán magabiztosan futva az előkelő ötödik helyen áll, Gyöngyösi János Tibor az élő eredménykövető alapján közvetlenül Maráz Zsuzsanna mögött egy másodperccel lemaradva a tizenegyedik férfiként halad a mezőnyben, Simonyi Balázs pedig tizenhatodik.



Sajnos két magyar versenyző már kiszállt: Lőw András és Czunyi Károly már nem éri el Leónidasz király szobrát, mindketten kicsúsztak a szakaszszintidőből.

A helyszínről érkező információk szerint kisebb baleset hátráltatta az Ultrabalaton-rekorder Tóth Attila útját, mivel egy kerékpáros átment a lábán.

A csupasport.hu állandó szerzője, blogírója, Vágó Boglárka stabil futással halad a cél felé.


fotó: Szabó Áron


Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik