csupasport bannerhátsófüves banner

A hazáért a 24 órás világbajnokságon

Vágólapra másolva!
2019.10.05. 16:38
null
Csécsei Zoltán sem pihen a Spartathlonon elért második helyezése után, mert hamarosan rajthoz áll a franciaországi Albiban sorra kerülő vb-n, s megpróbálja megdönteni korábbi legjobbját.

Már a Spartathlon másnapján is futott Csécsei Zoltán, aki október végén részt vesz a 24 órás világbajnokságon.

„Éppen most futottam egy húszast – újságolta egy héttel a Spartathlon után Csécsei Zoltán, aki Bódis Tamás mögött ért célba a legendás versenyen, és már egy nappal a viadal után is futócipót húzott. – Öt kilométert futottam, siralmas tempóban, és azóta is mindennap futottam, igaz, résztávozni még nem tudnék. A hétvégén már harminc-negyven kilométert is vállaltam volna, de az edzőm még nem engedte.”

Csécsei Zoltán nemcsak regenerációs jelleggel fut a Spartathlon után. Egyebek mellett Bódis Tamás társaságában vár még rá egy nagy feladat: október 26–27-én rendezik meg a 24 órás világbajnokságot.

„Az eddigi legjobb teljesítményem kétszázötvenöt kilométer, de ezen tudok javítani, remélem, nem fáradok el. Most úgy érzem, kipihenhetem magam a versenyig – mondta Csécsei Zoltán, aki a Spartathlonhoz is visszakanyarodott még. – Abszolút elégedett voltam a teljesítménnyel, mert a felkészülés mellett keményen dolgoztam, megszületett a kislányom, szóval amikor célba érkeztem, győztesnek éreztem magam. Tomi abszolút megérdemelten nyert, nálam sokkal többet tett a felkészülésbe. Szerencsére nincs sérülésem, kis fáradtságot érzek, de bőven elviselhető.”

A pluszfeladatok mellett természetesen hatalmas öröm kislánya megszületése, és amikor munka vagy edzés után fáradtan hazaér, pihenés helyett Mira várja.

„Ha őszinte akarok lenni, nem hiányzik a huszonnégy órás világbajnokság, viszont a válogatottról van szó, tehát nem magamért, hanem a hazámért futok.

A Spartathlonon is azt akartam, hogy egy magyar zászlót győztesként bevigyek a célba, s bár a számok azt mutatják, második lettem, végül is győztesként vittem be. Amikor ugyanis lejátszották Tominak a Himnuszt, és két magyar zászlót húztak fel, kicsit magaménak is éreztem.”

Ami a világbajnokságig hátralevő időszakot illeti, a következő hét már nehezebb edzésekkel telik, az utolsó kettőn pedig a formába hozás lesz fontos, hogy Csécsei Zoltán a franciaországi Albiban megdönthesse 255 kilométeres eredményét.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik