Egy órát aludtam. Linóleum, kényelmetlen, nem volt az igazi, főleg, hogy már 300 kilométer van a lábadban, de nevettem, amikor eszembe jutott: spártai körülmények! Na, ezek tényleg azok, de itt ugye teljesen indokolt… Azért már kevésbé van erőm nevetni, azt hittem, az éjjel sohasem érhet véget… – lassan telt az idő, de ennyi előnye van a kényelmetlen fekhelynek: inkább összeszeded magad, és útnak indulsz. Persze pihenni kell, látom, hogy a szervezet mindent felhasznál, amit eszem és iszom. A vártnál könnyebben engedett át visszafelé a hegy, három óra alatt túljutottam rajta, még a meredek szakaszokon is viszonylag jó tempóban haladtam, igaz, amikor bedagadt, belilult a bokám, csak csoszogtam, az órámat néztem: ennél egy tempósabb séta is gyorsabb lenne… Vannak nagy mélypontok, minek is tagadnám!
Most úgy érzem, ha nem borulok fel, elérhetem a célt kedd hajnalban.
Blaskó Mihály naplójának második részét itt lehet elolvasni, az elsőt pedig itt – a dupla Spartathlon előtt pedig interjút is készítettünk vele.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód
