csupasport bannerhátsófüves banner

Angyalszárnyakkal új kerekesszékekért

Janzsó MiklósJanzsó Miklós
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 15:22
null
Fehéroroszországban az Angyalszárnyak nevű csapat jótékonysági futóversenyeket szervez, betartva a járványügyi előírásokat, annak ellenére, hogy az ország elnöke elbagatellizálja a veszélyt.

Az utóbbi időben egyre többször kerültek a hírekbe a fehéroroszok, elsősorban Aljakszandr Lukasenko elnök megszólalásai miatt, aki inkább tartja globális hisztinek a vírust, mint valódi fenyegetésnek. Mindazonáltal nem győz tippeket adni a vírus elleni védekezéshez, amelyben szerepel a hideg, a jégkorong, a vodka – külsőleg és belsőleg egyaránt –, a szauna vagy éppen a társadalmi távolságtartás megtartása a traktoron ülve. Hiába a sok pozitív eset, Fehéroroszországban továbbra sincsenek korlátozások, minden sportesemény a korábbiakhoz hasonló módon megtartható.

 

Fotó: Szafin Hamed/AFP

 

A fehéroroszok azonban fegyelmezettebbek, maguktól tartják a megfelelő távolságot, sokan maszkot is vesznek. Olyan szerveződések is akadnak, amelyek komolyan veszik a koronavírus-fenyegetést, és úgy szerveznek sporteseményt – jelen esetben futóversenyt –, hogy igyekeznek a minimálisra redukálni a személyes érintkezést.

Az Angyalszárnyak (Krilja Angelov) a magyar Suhanj Alapítvány fehérorosz megfelelője, fő céljuk ugyanis, hogy épek és fogyatékkal élők együtt sportoljanak. A szervezet elsősorban a fogyatékkal élő gyerekeket és szüleiket szólítja meg, hogy tanuljanak meg együtt sportolni, hogy élvezzék az együtt töltött időt.

A gyerekek olyan örömöt és boldogságot tapasztalhatnak meg, amelyet a hétköznapokban csak nagyon keveset. A csapatban profi futók is helyet kapnak, akikkel valóban csak úgy suhannak a speciális tolókocsiban fogyatékkal élő gyerekek. Egyre többen fedezik fel a futás örömét fogyatékos emberekkel, s a kezdeményezés fő célja, hogy minél több speciális kerekesszéket vásárolhassanak, s minél több gyereknek adják meg az együttmozgás lehetőségét.

Természetesen más jótékonysági eseményt is szerveznek, most, a vírus idején #TartsunkTávolságot! (#DerzhiDistantsiyu) címmel hirdettek versenyt, amelyen egy egész nap állt a versenyzők rendelkezésére, hogy teljesítsék a távot, mindenki külön idősávban indult, így könnyen tartható volt egymástól a távolság. A regisztrációs díjakból a koronavírus ellen küzdő orvosokat támogatják, s mivel a versenynek nagy volt a sikere, időközben már több futamot is tartottak.

 

Fotó: Musza al-Szaer/AFP

 

Az Angyalszárnyak legújabb szervezése pedig a PandaMia-sorozat, amely egy szolidaritási futás a franciákkal, akiknek csak este hét óra után megengedett a futás.

Az április 22-én induló verseny május 21-ig tart, Minszkben négy napig lehetett szert tenni érmes befutóra, mindenki más, aki máshol teljesíti az 1 és 21 kilométer közötti távolságot, postán kapja meg az érmet.

A versenytávot bárki teljesítheti, akár az otthona környékén is, a regisztrációs díj 30 fehérorosz rubel (4000 forint), amellyel az Angyalszárnyakat támogatják, hogy új, speciális kerekesszéket vásárolhassanak. A versenysorozat a vírus lecsengéséig folytatódik.

További információ ezen a linken olvasható: https://www.facebook.com/teamwingsangels/

Címlapfotó: Musza al-Szaer/AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik