csupasport bannerhátsófüves banner

Ferenczi és Dombi is a sztárváltóban

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 20:36
null
Az erőnléti edző napközben, a Debrecen korábbi válogatott szélsője este, naplemente után futja le a 33 kilométeres távot a Csupasport május 16-ra tervezett virtuális futóversenyén.

Győri ETO, Zalaegerszeg, Debreceni VSC, Vasas, Ferencváros – néhány klub, amelyekben Ferenczi István megfordult. Ma edzőként dolgozik, legutóbb a Vasasnál alkalmazták, jelenleg a Haladásnál Mátyus János vezetőedző munkáját segíti erőnléti edzőként, és közben fut.

Nem is keveset.

Az Ultrabalatonon is többször rajthoz állt, s szívesen vesz részt a szombati Csupasport-sztárváltóban is.

Korábbi debreceni csapattársa, futótársa, Dombi Tibor örömmel vette, hogy barátjával ismét egy váltóba került – még ha ez most virtuális csapattagság is. A tervek szerint ugyanis Ferenczi István valamivel dél után, míg Dombi Tibor este, naplemente után kezdi saját távját.

 

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

,,Nézem a beosztást, nos, a nap közepén kerül sor Pistára, nem irigylem érte – mondta a korábbi 35-szörös válogatott Dombi Tibor. – Megnéztem, jó időt jósolnak, dél körül jó eséllyel meleg lesz, én inkább futok hajnalban vagy késő este, a kánikulát nagyon nem szeretem. A névsor impozáns, Lubics Szilvia és Blaskó Mihály hatalmas nevek az ultrafutás világában, megtisztelő, hogy a csapattársuk lehetek!”

Korábban megírtuk már, a megszokott edzéshelyszíneken Dombi Tibor saját maga jelölte meg a kilométereket, de persze az órája alapján is tudja mérni, pontosan hol tart.

,,Nagyon bízom benne, hogy teljesítem a nekem kiosztott futásmennyiséget, nehogy verekedés legyen a vége, kikapok a többiektől, ha elrontok valamit – nevetett Dombi Tibor, aki néhány hete egyedül lefutotta a maratoni távot Debrecenben, ott, ahol szombaton is rajthoz áll. – Az Ultrabalatonra edzettem, sajnálom, hogy ez a közösségi élmény most kimarad, de ez a váltó szuper ötlet.”

A sztárváltó tagja lesz még Bogárdi Szilvia,Blaskó Mihály,Csere Gáspár és Csécsei Zoltán is.

 


Aki teheti, fusson a sztárváltóval, fusson ismerőseivel!


Természetesen minden futót arra biztatunk, ha teheti, szóljon ismerőseinek, szervezzen csapatot, és a május 15-i hétvégén társaival – telefonos váltással, de természetesen igazi futással – teljesítse a 221 kilométert, majd számoljon is be róla a [email protected] oldalon. Részletek ebben a cikkben.


 

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
20 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik