csupasport bannerhátsófüves banner

Fellépések izgalmával a futóversenyeken

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 10:18
null
A félmaratonit őszre tervezi Cser Krisztián, Magyar Állami Operaház művésze, de közelebbi céljai is vannak: szombaton 10 kilométeren szeretne egyéni csúcsot futni.

Rövidebb táv, de jelentős célok.

Így is összefoglalhatjuk Cser Krisztián terveit a hétvégi K&H mozdulj! félmaratoni és futófesztivállal kapcsolatban. Az operaénekes mintegy háromnegyed éve kezdett el komolyabban foglalkozni a sporttal és az áprilisi Vivicittán futott volna félmaratonit, a versenyt azonban el kellett halasztani a koronavírus miatt.

„Ad hoc módon jött a versenyen való részvétel, és most nem félmaratonit futok, hanem tíz kilométeren indulok, de egyéni csúcsot szeretnék futni, az edzőm, Barát Gabriella öt, öt perc tíz körüli kilométereket kért ehhez tőlem – mondta Cser Krisztián, aki az elmaradt félmaratonira is kitért. – Ősszel meg kéne csinálni, de nem merek tervezni, nehéz is ebben a helyzetben, a munka is most kezd beindulni. Sűrű periódus a mostani, több fellépésem van, kisebb megfázásom is volt, meglátjuk, hogyan alakul.”


A Magyar Állami Operaház művésze elmondta, mivel viszonylag friss még az életében a komolyabban vett futás, ezért sok mindent kell még megtanulnia, legyen szó étkezésről, felkészülésről vagy éppen bemelegítésről.

„Ezúttal például próbálok majd még jobban bemelegíteni, hogy megfelelő állapotban legyek már a rajtnál, ennek érdekében biciklivel érkezem a versenyre – tudtuk meg Cser Krisztiántól. – Versenyszempontból sok idő maradt ki, hiszen legutóbb ősszel versenyeztem, viszont az is igaz, hogy ilyen felkészülten, mint most, még sohasem indultam, a hétvégi verseny megint egy új élmény lesz a számomra. Eddig az volt a cél, hogy lefussam a versenytávot, most nagy tervekkel állok rajthoz! A versenyt leginkább a fellépésekhez tudnám hasonlítani, mindkettő esetében adott a felfokozott állapot. A fellépéseket illetően már van húsz év tapasztalatom, a futást azonban még csak tavaly szeptember óta űzöm komolyabban, de szerencsére a kettő jó hatással van egymásra.”

nyitó kép: Raffay Zsófi felvétele

CSAK EGY KATTINTÁS,ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
13 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik