– A napokban posztolta párja, Jakabházy Miklós a képet, hogy New York, Tokió, Berlin és Chicago után sikerült megszerezni a két hiányzó érmet az Abbott Marathon Majors teljesítéséhez. Előbb azonban kicsit meséljen, hogyan alakult az éve?
– Azzal kezdődött, hogy igyekeztem kilábalni a bokasérülésemből. Úgy éreztem, sikerül is, és csehországi száz kilométeres versenyre készültem – kezdte Bogárdi Szilvia, az Ultrabalaton 2018-as győztese. – Aztán közbejött a koronavírus, home office-ban dolgoztam. Pihenhettem, fizikailag és lelkileg is feltöltődhettem, amire szükségem volt. Meg is beszéltem edzőmmel, Ispánki Zoltánnal, hogy ezt az évet elengedem, nem foglalom nála a helyet, nem írja nekem az edzéstervet, egy időre visszamondom a közös munkát. A bokám olykor fáj – ezt nem tudom mihez kötni –, ráadásul a tavasszal és a nyáron úgy besűrűsödtek a munkák, hogy ha akartam sem tudtam volna rendesen edzeni.
– A londoni és bostoni maratonit azért így is teljesítette.
– Ezt a kettőt nem akartam elengedni.
Már megterveztük az utunkat a párommal, ám előbb az őszre halasztották a versenyeket, majd virtuális módon adtak lehetőséget a teljesítésre.
Így nem hivatalos, ám kaptam érmet, pólót, apróságokat, ezek jó mementók.
– Hogyan festett a futás?
– A bostoni szervezők egy hetet adtak, és be kellett küldeni az eredményt, amelyet ellenőriztek. A londoniak huszonnégy órás határidőt szabtak, sőt applikációt is készítettek, így az mérte a teljesítményt. Szintidőket nem határoztak meg. Azóta már be is futottak postán az ereklyék.
Futókönyv mellé futóöv!
Olvasóink közül már nagyon sokan találkoztak Futóarcok című könyvünkkel. Karácsonyi ajándéknak is jó választás lehet a több mint harminc remek magyar szabadidős futót bemutató keményfedeles kötet, amelyet most a bolti árhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel lehet megrendelni, ráadásul minden könyvhöz egy világító futóövet is ajándékba adunk.
– Milyen körülmények között teljesítette a távokat?
– Hazai környezetben futottam, elindultam Vértesszőlősről, Tatán át a Cseke-tóig, ott köröztem, majd hazatértem. A párom kijött fotózni, sétáltatni a tacskónkat, Virslit. Mindkét maratonit ugyanazon az útvonalon tettem meg, nem túl acélos idővel. Amúgy nem ajánlom, hogy bárki így csinálja, nem ezt írja a szakirodalom.
– Mármint a felkészülési előzményekre gondol?
– Inkább a fel nem készülésiekre…
– Át lehetett menteni bármit a városi futás érzéséből?
– Áh, összehasonlíthatatlan a kettő. Maga az utazás, plusz az útvonal mindig a város legismertebb pontjain halad át, hiszen egyúttal a város bemutatása is a maratoni. Nekem leginkább az érem miatt volt fontos, hogy legyen emlékem az évről.
– Jól vettem ki a szavaiból, hogy „igazából” is lefutná a két maratonit?
– Mindenképpen, el kell menni személyesen is! Ez a kettő most élmény volt, és szerintem a rendezőknek is, akik – feltételezem – nem akarták kukába dobni a hosszú szervezési munkát, elkészültek a pólók, az érmek. Az indulási jogok megmaradnak. Bostonra ugyanazzal az idővel regisztrálhatok. Igaz, nem automatikus, mert sávonként a legjobbak indulhatnak, de az első kanyarban is simán bekerültem. Londonnál viszont egyszerűen áttették, elvileg kiválaszthatom, melyik évben akarok indulni. Majd eldől.
– A futás hol szerepel most az életében?
– Gyakorlatilag teljesen leálltam. Kérdőjel a bokám, szóba került, hogy meg kellene műteni, ám ez féléves kiesést jelentene.
Elfogadtam, hogy ez az év már ilyen lett, aztán meglátjuk, hogyan és mikor kezdem újra.
Az biztos, hogy ismét az edzőmmel dolgozom majd, ő keretet ad a futásnak, és megóv attól, hogy hülyeséget csináljak, például végletekbe csapjak át. Elképzelhető, hogy a következő évtől az alapoktól építjük fel, úgymond újravarrjuk az egészet.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!
Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!
Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni
Betlehem Dávid világos célja: a világ legjobbja akar lenni
