csupasport bannerhátsófüves banner

Hőség az idei Császta Trailen

Vágólapra másolva!
2021.07.03. 12:00
null
Az előző két versenyhez képest új pályákkal és új környezetben rendezték meg az eseményt, a kánikulában a rudabányai tó és a vadregényes Telekes-völgy sem nyújtott felfrissülést.

Az Edelényi Futók Egyesülete harmadszor rendezte meg a Császta Trail terepfutóversenyt, a résztvevőknek nemcsak egymással, hanem a nagy hőséggel is meg kellett küzdeniük.

A verseny új pályákkal, új tájakkal várta az indulókat, a korábbi körözés helyett mindhárom táv (7, 16 és 44 kilométer) egy-egy körből állt, így vélhetően senki sem találta unalmasnak a kihívást. A legtöbb látnivalót, már csak a hosszúsága miatt is, az L-táv, azaz a 44 kilométer tartogatta azoknak, akiknek futás közben volt ideje, ereje nézelődni is.

 

 

A leghosszabb távot választók nemcsak az Edelény melletti Császta-szőlőhegyet és környékét ismerhették meg, hanem a rudabányai tavat és a vadregényes Telekes-völgyet is. A szervezők a frissítőpontokon elérhető ételek, italok széles választékával próbálták elviselhetőbbé tenni az embert próbáló időjárást; a pontok slágere ezúttal is a görögdinnye volt.
Végül – a résztvevők felkészültségének is köszönhetően – szinte mindenki befejezte a versenyt, és egy újabb éremmel a nyakában indulhatott haza egy jéghideg zuhanyért és a jól megérdemelt pihenésért.

Az EFE következő versenye a járványhelyzet miatt márciusról augusztus 28-ra halasztott 3. Vizamo Edelényi Kastélysziget Körök lesz. A szervezők ígérik, mindent megtesznek, hogy ott is legalább ilyen remek hangulat legyen.

A 3. Császta Trail nyertesei
S-táv (7 km), nők: 1. Behan Anikó, 2. Nagy-Vonnák Éva, 3. Gombár Zoé. S-táv (7 km), férfiak: 1. Juhász Dániel, 2. Kovács Gergely, 3. Matesz Gábor. S-táv (7 km), kutyás futás, nők: 1. Rompos Luca, 2. Simon Gabriella, 3. Gyurán Mariann. S-táv (7 km), kutyás futás, férfiak: 1. Hatvani Barnabás, 2. Vámos Imre, 3. Fischer Ferdinánd. M-táv (16 km), nők: 1. Kóródi Ágnes, 2. Zuzana Damko Képesová, 3. Pataki Judit. M-táv (16 km), férfiak: 1. Berta Gábor, 2. Gombár Péter, 3. Csereklei József. L-táv (44 km), nők: 1. Szimandl Anita, 2. Paládi Emese, 3. Hajduk Eszter. L-táv (44 km), férfiak: 1. Halama Levente, 2. Bacsó Bence, 3. Ujlaki Viktor


 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik