csupasport bannerhátsófüves banner

Siófokon maratonival zárult az ősz

Vágólapra másolva!
2021.11.13. 19:39
null
Csaknem háromezer futó gyűlt össze novemberben Siófokon, hogy az év egyik utolsó versenyén, a Balaton maratonin és félmaratonin mérje össze a tudását.

A Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton csaknem háromezer indulója találhatott magának megfelelő távot – a legrövidebbet, a hatodmaratont egyéniben, a hosszabbakat akár párban is teljesíthették a futók.

A maratoni távot három szakaszban is letudhatták azok, akik a leghosszabb kihívást választották maguknak. Újdonságként 2021-ben a hatod-, a harmad- és a félmaraton mellett a maratoni táv negyedét is teljesíteni lehetett az eseményen.

Három rajtot „lőttek el” egymás után a siófoki Petőfi sétányon: 10 órakor a maratoni táv várta a futókat egyéniben vagy párban, 12:30-kor a fél- és negyedmaraton mezőnye rajtolt el, a nap zárásaként, 16 órakor pedig a hét kilométeres útvonalat teljesíthették a résztvevők.

A reggel csípős és ködös idővel indult, és bár a felhők később sem tűntek el teljesen az égről, a köd a félmaratoni rajtra már megadta magát, így ideális futóidő kísérte végig a nap legnépesebb mezőnyét.

A K&H mozdulj! Balaton félmaraton a BSI négy évszakos FélmaratonMánia kihívásának őszi állomása, így aki célba ért a 21.1 kilométeres távon, az őszi évszakot teljesítettnek tekintheti; négy félmaraton összegyűjtésével pedig minden futó jogosult egy négy évszakos grátisz éremre.


EGYÉNI FÉLMARATONI EREDMÉNYEK


 

NŐK



  1. Sárszegi Noémi (PSN ZRT) 1:21:34

  2. Nyikos Viktória (ELTE Sashegyi Gepárdok) 1:22:32

  3. Pintér Ildikó (Honvéd Szondi SE) 1:26:53


FÉRFIAK



  1. Vigh Zoltán Krisztián (Csömöri Sport Kft.) 1:09:46

  2. Jakab András (PVSK) 1:09:57

  3. Reizer Tamás (Megathlon SE) 1:13:35



CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik