csupasport bannerhátsófüves banner

Spero újra akcióban, ezúttal meseösvényért fut a beteg gyerekeknek

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 19:55
null
Az egyik legtapasztaltabb és legsikeresebb magyar ultraterepfutó, Sperka Tamás a Bethesda Gyermekkórház „lakóiért” is indul a Jungfrau-Aletsch Trail 250 kilométeres távján.

Legutóbb 2019-ben vett részt jelentős versenyen, akkor Európa, ha nem a világ egyik legkegyetlenebbnek tartott terepultráját, a Tor des Géants-t teljesítette. Az azóta eltelt időszakban, főként a pandémiás helyzet miatt, inkább jótékonysági, illetve „közösségi” futásoknak szentelte idejét. Bár tavaly és tavalyelőtt lefutotta a Mátra115 120 kilométeres, illetve a Vadrózsa 160 kilométeres távját, inkább a segítő szándékra helyezte a hangsúlyt, ezzel is támogatva a rászorulókat, egész pontosan a Bethesda Gyermekkórház „lakóit”.

Sperka Tamást motiválja, hogy jótékony célt támogathat futásaival

Idei jótékonysági tevékenységét márciusban kezdte, amikor többedmagával kétszáz pár cipőt vitt erdélyi gyerekeknek, és ha már ott járt, remek társaság kíséretében felfutott Déva várába. Áprilisban aztán ismét Erdélyben járt, hogy kijelölje a szeptemberi, Székelyhíd és Koltó közötti 150 kilométeres, szintén jótékonysági futóesemény útvonalát, amely a Böjte Csaba által megálmodott Szerelem-ösvényen halad keresztül. Az igazi megméretésre azonban júliusban kerül sor, amikor körbefutja Európa legkiterjedtebb gleccserhegyét, a Jungfrau-Eiger régiót. Az E250 Jungfrau-Aletsch Trailen 250 kilométert teljesít 20 kilométernyi szintemelkedéssel, magashegyi viszonyok között. A kezdeményezés mögött ezúttal is a segítő szándék áll.

„Jó barátommal, Oszaczki Gézával igyekszünk teljesíteni a távot párban – magyarázta. – A futást természetesen szeretnénk összekötni egy kis adománygyűjtéssel. A Bethesda Gyermekkórház régi terve, hogy az Ilka utcai részlegben egy gyógyító kertet, vagyis meseösvényt építsen azoknak a gyermekeknek, akiknek hosszabb időt kell az intézményben tölteniük. Mi ebben szeretnénk segíteni azzal, hogy adományt gyűjtünk nekik. Visszatérve a júliusi svájci viadalra, a terep meglehetősen kemény és technikás, úgyhogy nem lesz sétagalopp vagy laza kocogás, ezért komolyan készülök a megméretésre. Június közepén – bemelegítésként – részt veszek egy 100 kilométeres, sok szintet magában foglaló versenyen Szlovéniában. Ez lesz az utolsó »bevetésem« a júliusi nagyobb »szösszenet« előtt. A svájci hegyi terepfutóversenyen az a célunk, hogy vidáman fussunk és helytálljunk. Óvatos duhajként kezdünk majd, de a táv utolsó harmadát kicsit megnyomjuk, mert azért az időeredmény is fontos.”

Céljuk, hogy egyéni támogatóknak és cégeknek köszönhetően összegyűjtsenek kétmillió forintot, és elkészüljön nyáron az új meseösvény. Támogathatunk majd kilométereket, de akinek kedve tartja, egy összegben is adakozhat. Spero idén további kihívásokon is részt vesz, többek között az augusztus végi TDS-n, (Traces des Ducs de Savoie) illetve a már korábban említett szeptemberi, Szerelem-ösvényen keresztül vezető futáson.

„Sosem tartottam magam versenyhalmozó embernek, és úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt szerzett futótapasztalatomat a versenyzésen kívül más célra is tudom fordítani.

Jelenleg és a jövőben is igyekszem kicsit háttérbe szorítani az öncélú erőpróbákat, és szeretnék jó ügyek mellé állni, mert mostanság ezek jobban megmozgatnak.”

Spero, az Alpok szerelmese


A terepfutók nem hivatalos világbajnokságát, az UTMB-t a francia Alpokban rendezik meg minden év augusztus utolsó hétvégéjén. A terepultrázás legnagyobb fesztiváljaként is emlegetik, amelyen nyolc különböző versenyszámban több mint tízezer futó méreti meg magát. Spero eddig kilencszer vívta ki az indulás jogát az UTMB különböző távjain. Három alkalommal teljesítette a CCC-t, (Courmayeur–Champex-Lac–Chamonix), négyszer a TDS-t (Traces des Ducs de Savoie), kétszer a klasszikus UTMB (Ultra Trail du Mont Blanc) távját, egyszer pedig a Tor des Géants-t.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
8 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Vízilabda: a Démétér Ház által támogatott gyermekek játszhattak együtt a vb-ezüstérmes női válogatott tagjaival

Vízilabda
2025.09.06. 15:05

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22
Ezek is érdekelhetik