csupasport bannerhátsófüves banner

Micsoda futás volt: Csillag Eszter hatalmas bravúrja az UTMB-n!

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 21:05
null
Nagyszerűen teljesített a magyar sportoló a 171 kilométeres Ultra-Trail du Mont-Blanc terepfutóversenyen, hiszen kategóriája győzteseként az 5. helyen zárt.

Amikor előzetest készítettünk az UTMB-hez, azaz a legendás Ultra-Trail du Mont-Blanc terepfutóversenyhez, az irunfar.com összefoglalói alapján dolgoztunk, s örömmel láttuk, hogy a portál a magyar Csillag Esztert is az esélyesek egyikeként említette a nőkről készített átfogó cikkében.

Mint felelevenítették, a Hongkongban élő futó tavaly már emlékezetesen teljesített a futófesztivál egyik távján, a 101 km-es, „kishúgnak” nevezett CCC-n (Courmayeur–Champex–Chamonix), hiszen csupán négy hónappal azt követően zárt a negyedik helyen, hogy életet adott második kislányának.

Az idei szezonja szépen alakult, hiszen ötödik lett a Transgrancanarián (129 km), és másodikként végzett az 51 km-es Eiger Ultra Trailen. Már a Kanári-szigeteken teljesített versenyt követően is az UTMB 171 km-es távjáról beszélt nagy versenyként, és szóba került abban a terjedelmes portréban is, amelyet az irunfar.com közölt róla „The art of running” azaz – egyúttal a művészettörténészi munkájára utalva – „A futás művészete címmel”.

Csillag Eszter tavaly az Utra-Trail du Mont-Blanc CCC elnevezésű 101 kilométeres betétversenyén a negyedik helyen végzett

Nos, a 37 esztendős futó abszolút megfelelt a titkos esélyes kategóriának, hiszen a viadal jelentős részében a női mezőny első felében haladt, a kategóriájában (35–39 évesek) elsőként is zárt.

Először nagyjából 50 km-t követően, Les Chapieux-ben pihent meg két percre, majd ütemesen haladt éjszaka. A táv hozzávetőleg felét követően, Courmayeurben tartott negyedórás szünetet, hogy aztán legközelebb már fél egy körül szusszanjon tíz percet meghaladó ideig. Szombat délután a Trient és Les Tseppes közötti szakasz bizonyult az egyik legkeményebbnek, hiszen kevesebb mint négy kilométer alatt több mint 650 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni – már bő 140 kilométerrel a lábakban…

Csillag azonban állta a sarat, nagy hajrával és 26:32:39 órás idővel az 5. helyen ért célba.

Ami a női mezőnyt illeti, az amerikai Katie Schide dominált, és meggyőző fölénnyel, összesítésben a 22. helyet érő 23:15:12-es időeredménnyel nyerte meg a versenyt. Mögötte a kanadai Marianne Hogan (24:31:22) és a szintén amerikai Kaytlyn Gerbin (25:07:44) ért célba. A magyar futót a 245 tagú női mezőnyben egyedüli európaiként a francia Jocelyne Pauly előzte meg.

Kilian Jornet UTMB-rekordjával és a magyarok eredményével külön cikkben foglalkozunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
16 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik