csupasport bannerhátsófüves banner

Pásztortarhonya kovászos uborkával – ez a győzelem titka

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 13:20
null
Győrffy András 30:17:56-os idővel győzött a MyWay 240 kilométeres távján.

Egyenletes futással nyert a MyWay 240 kilométeres távján. Gyanítom, elégedett.

Milyen volt a futás?

A frissítőpontok egymástól való nagy távolsága okozta a legnagyobb kihívást?

Részben igen. Kissé az is zavart, hogy a megszokotthoz képest viszonylag kevesebb résztvevő volt, így alig-alig találkoztam futótárssal. Néhány esetet leszámítva szinte végig egyedül haladtam, ami furcsa volt. De azt mindenképpen ki kell emelnem, hogy ismét remek volt a szervezés és az esemény.

Milyen céljai vannak?

Október végén a BUFF keretein belül a huszonnégy órás megméretésen veszek részt, a célom az, hogy legalább kétszáz kilométert fussak. Jövőre pedig nagy örömömre ismét megrendezik a BSZM-et, reményeim szerint ott leszek márciusban.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
16 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik