csupasport bannerhátsófüves banner

Azt hitte, nem bírja végig, és még őt magát is meglepte, hogy folytatni tudta

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 18:00
null
Ficzere Ádám április végén 28 óra 51 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont; elmondta, hogy száznegyven kilométernél kritikus szakaszhoz érkezett.

Az elmúlt év után idén is teljesítette a privát Ultrabalatont, így már két PUb van a háta mögött. Most milyen céllal rajtolt el?

Eredetileg február végén szerettem volna teljesíteni, de foglalt volt az időpont, így esett a választásom az április végire – mondta Ficzere Ádám, aki 28 óra 51 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont. – Javítani szerettem volna a tavalyi időeredményemen, vagy legalább olyat futni, ez sikerült, ugyanis húsz perccel hamarabb értem be. Kíváncsi voltam, hogy bírom a táv második felét, tavaly ezzel voltak problémáim.

És most hogy ment?

Jobban, most nem készültem ki annyira… Igaz, minden téren jobban felkészültem, több ruhát vittem, sűrűbben pihentem, ha kellett, visszavettem a tempóból.

Összességében milyen volt a futás? Volt jégeső, és elég mélynek tűnő hullámvölgy is…

Az időjárás kedvezően alakult, megérkezett a hidegfront, szemerkélő esőben rajtoltam, majd kisütött a nap és meleg lett. Azonban nem sokkal a rajt után jégeső esett, emiatt fél óra kényszerszünet következett, ám ezt követően ismét javult az időjárás. Tudtam, ha tizenkét óra alatt megvan a száz kilométer, akkor nem lehet probléma, ha viszont nincs meg, akkor számolhatok nehézségekkel. Szerencsére a táv első felében az eltervezett tempóban haladtam, a másodikban több pihenőt iktattam be, valamelyest lassultam. Száznegyven kilométerig minden a lehető legnagyobb rendben ment, ezt követően viszont volt egy tízperces hullámvölgyem. Azt éreztem, hogy minden ki akar jönni belőlem, és mivel ekkor már a fiam kísért, gondolkoztam, hogy hazaküldjem-e, hogy ne lássa…

Attól féltem, elmegy az erőm és összecsuklok. Ám gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, igyekeztem összeszedni magam, ittam egy kis vizet és mentem tovább. Azt hittem kritikusabb lesz a következő néhány kilométer, de gyorsan túllendültem. Aztán…

Száznyolcvan kilométernél tényleg minden kijött belőlem, akkor tényleg azt hittem, itt a vége, de még magamat is megleptem, hogy folytatni tudtam.

Hogyan ment a regeneráció?

Érdekes, de eléggé tartottam attól, hogy milyen következményei lesznek a futásnak a következő napokra. Tavaly rendesen megszenvedtem a másod- és harmadnapot, mindenem fájt, nem tudtam járni sem. Most azonban szinte meg sem kottyant, sokkal gyorsabban helyrejöttem, mint egy évvel ezelőtt.

Milyen célokat tűzött ki az év második felére?

Korábban az UTT-t ötven kilométer előtt a nagy meleg miatt fel kellett adnom, ezt mindenképpen ki szeretném javítani, így idén az egyik legnagyobb célom az Ultra Tisza-tó teljesítése. Ősszel pedig tervben van az Ultrabalaton Hegyestű Trail, a továbbiakat pedig majd meglátom. Az biztos, hogy bárhol is futok, maximálisan odateszem magam.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
11 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik