csupasport bannerhátsófüves banner

Gyomorproblémával küzdött, de így is pályacsúccsal győzött az UTH-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 11:55
null
Fazakas Bíborka 12:58:30-as idővel pályacsúccsal győzött a nők között az Ultra Trail Hungary 111 kilométeres távján.

Elképesztően teljesített az Ultra Trail Hungary leghosszabb, száztizenegy kilométeres távján, szűk másfél órával megjavította a pályacsúcsot.

Egyértelműen a pályacsúcsért mentem – mondta Fazakas Bíborka, aki 12:58:30-as idővel teljesítette a kitűzött célt. – Eredetileg tizenkét óra harminc perc alatt szerettem volna beérni, de gyomorprobléma miatt ez szűk fél órával rosszabb lett. A korábbi pályacsúcs tizennégy óra tizenhat perc volt, így bőven megjavítottam. Remek formában érkeztem a versenyre, talán tudtam is volna fél órával jobbat menni, de arra kellett figyelnem, hogy minden maradjon bennem… A táv felétől nem ettem semmit, nem volt „partner” a gyomrom. Nem mondom, hogy könnyű volt, de ezzel a kisebb nehézséggel együtt értékesebb ez a siker.

Milyen volt a futás?

Nagyon jól ment, sokan panaszkodtak a hatalmas sárra, de én imádok ilyen körülmények között futni. Előfordult, hogy térdig érő sárban kellett haladnunk, ám azt is élveztem. Verseny közben jött egy vihar is, majd kisütött a nap.

Említette, hogy a táv felétől nem tudott enni. Mekkora hátrányt jelentett ez?

Jobban visszagondolva nem is a felétől, hanem az első ellenőrzési ponttól nem ettem. A legelején magamba tuszkoltam egy kis ételt, de éreztem, hogy valamin nincs rendben, akkor már tudtam, hogy aznap nem eszem… Egyébként fogalmam sincs, mi lehetett a probléma, azóta sem jöttem rá. Azelőtt és azóta sem volt ilyen gondom. Még azt sem mondanám, hogy a stressz miatt lehetett, mert nem nagyon izgultam. Most így kellett megoldanom a feladatot, szerencsére sikerült. Dolgozom tovább, hiszen nagy céljaim vannak még ebben az esztendőben.

Mit jelent önnek a pályacsúcs?

Örülök neki, hogy megvan, büszke is vagyok rá, de igazán az Ultra-Trail du Mont-Blanc foglalkoztat, erre készülök becsülettel és nagy erővel. Jó érzéssel tölt el, hogy az eddig az Ultra Trail Hungaryn részt vevő összes hölgy közül én értem el a legjobb eredmény, ráadásul nem is kis különbséggel.

Említette, hogy jelentős céljai vannak még ebben az évben, a legnagyobb feladat pedig az UTMB lesz. Hogy néz ki az év további része?

A következő versenyem egy kisebb erdélyi ötven kilométeres lesz, majd következik a Bucovina Ultra. Augusztusban aztán jön a várva várt UTMB TDS, azaz a száznegyvenöt kilométeres táv közel tízezer méter szintemelkedéssel fűszerezve. Amennyiben ez jól sikerül, decemberben ott szeretnék lenni a Madeira Island Ultra-Trailen is, de ez abszolút az UTMB függvénye.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
21 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik