csupasport bannerhátsófüves banner

Kiújult a sérülése, jöttek a démonjai, de nem hallgatott rájuk és ezüstérmes lett

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 11:03
null
Nagy Dóra 14:59:06-os idővel második lett az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján a nők között.

Nehéz körülmények között teljesített nagyszerűen.

Volt egy kisebb sérülésem, így nem is tűztem ki nagy célokat magam elé – mondta Nagy Dóra. – Tavaly kihagytam az UTT-t, így most az volt az elsődleges, hogy végigmenjek és mindenféle fájdalom nélkül újra átéljem ezt a remek versenyt. A bal Achillesem és a jobb combhajlítóm fájt, de a masszőröm és a terapeutám – a bázisterápia – segített.

Ha jól tudom, nem először nyert érmet az UTT-n.

Így van, már ötödik alkalommal szerepeltem itt, és már a harmadik érmemet szereztem. Korábbról volt egy-egy ezüst- és bronzérmem, most az ezüst lett eggyel több.

Milyen volt a futás?

Jó tempóban rajtoltam el, de sajnos a fájdalom előjött. Lehet, hogy egy rövidebb távú versenyen könnyebben ki tudtam volna zárni, de ezen bölcsebbnek gondoltam bevenni a fájdalomcsillapítót. Az első három órában tudtam tartani a kényelmes tempót, és ismerve az Ultra Tisza-tó sajátosságait, jobb is az elejét lendületesebben vinni a frissebb levegőben, mert később úgyis kemény lesz. A második körben már nagyon meleg volt, és el kellett fogadnom a lassabb tempót, a lényeg a haladás volt.

A bringás kísérőm ötpercenként adta a frissítést, így összesen körülbelül tizenkét liter vizet ittam meg a hőségben. Hetven és száztíz kilométer között kulcskérdés a hűtés, amit jéggel, vízzel és néhány frissítőponton slaggal oldottunk meg. A saját tapasztalataim és a többiek véleménye alapján is egyértelműen az elmúlt hat év legdurvább UTT-je volt ez, korábban még nem láttam ilyen viharvert mezőnyt…

Az utolsó harminc kilométeren jöttek a „démonjaim”, de e téren már van tapasztalatom. Most sem hallgattam rájuk, nem engedtem nekik teret. A lelkem erősebb volt ismét, gyönyörködtem a tájban, konstatáltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ebben a csodálatos környezetben lehetek, a helyemen voltam és menni akartam. A szurkolás a mezőny tagjaitól és a pálya mellől is sokat jelentett, amit ezúton is köszönök mindenkinek.

A meleg okozta a legnagyobb kihívást?

Egyértelműen. Idén nagyon kemények voltak az időjárási körülmények. A sérülésem fájdalma kezelhető volt, de a nagy meleg és a magas páratartalom jelentősen befolyásolta a tempót és a frissítést is.

Nem lehetett könnyű a fájdalmat és a hőséget is legyőzve menni előre.

Valóban, de azzal, hogy tudatosítottam, most van lehetőségem ezt a versenyt átélni, erőt adott a haladáshoz. Másnap az egyik barátom kérdezte, hogy szenvedés volt-e, de rávágtam, hogy nem. Persze, egy kívülállónak annak tűnik, de tapasztalt versenyzőnek tartom magam, és ezek a „szenvedős” dolgok csak megoldandó vagy félretehető feladatok. Kulcskérdés, hogy nagyon szeretem az UTT-t, jó hangulatú verseny, a pálya pedig csodálatos, nagyszerű végigmenni rajta.

Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre?

Most a regeneráció a legfontosabb, a két kisebb sérülést teljesen rendbe kell hozni, majd augusztusban a Korinthosz következik. Mivel az lesz az utolsó a verseny történetében, biztosan különleges lesz, nívós mezőnnyel. Ezt követően a Szőlőskörön leszek ott, azt is kedvelem, gyönyörű a Balaton-felvidék.

Fotók: Pölz Anita

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
8 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik