Magányosan futotta meg a nemzetközi A-szintet a száz kilométeres ob-n

Egyedüli hölgyként ért a célba, így nem volt kérdés, hogy megnyeri a száz kilométeres országos bajnokságot. Ám a férfiak között sem voltak sokan, így az sem meglepetés, hogy abszolútban is az élen végzett. Hogyan élte meg a versenyt?

Sajnos valóban nem sokan indultunk – válaszolta Garai Ágnes. – A női ob-mezőnyben két nő, míg a nyílt futamban még egy vett részt, igaz, már előre lehetett tudni, hogy nem lesz nagy a létszám, de nekem nem is a helyezés számított, hanem a nyolc órán belüli teljesítés. A férfiak valamivel többen jöttek el, illetve ott volt az ötven kilométeres betétszám néhány futóval.

Ez kicsit nehezítette a dolgomat, hiszen tömegben mindig sokkal jobb versenyezni. Motivál és növeli az adrenalinszintet. Ez most hiányzott sajnos.

Az oka több összetevős, azóta is megy a találgatás és vitatkozás az ultrafutók közösségében, de hozzátenném, hogy sok versenyzővel és az edzőikkel is beszéltünk, akiknek itt lett volna a helyük, de vagy sérüléssel bajlódnak vagy nincsenek megfelelő formában. Persze, rendeztek más eseményt is ezen a hétvégén, lehet, hogy az is vitt el potenciális résztvevőket. Lehetne erről még beszélni, de nem mennék bele mélyebben.

Egyedüli hölgyként, mondhatni „csak” be kellett érnie a célba az aranyéremért. Nyilván ezt sem sokan tudták volna megcsinálni, de mégis, mi motiválta?

Számomra különös jelentőséget adott a száz kilométeres országos bajnokságnak, hogy Magyarországon ez volt az utolsó lehetőségem, hogy a decemberi indiai világbajnokságra kvalifikáljak. A nyolc órán belüli idővel elértem a nemzetközi A-szintet, így papíron biztosan bejutottam. Persze ez nem jelenti azt, hogy ott is leszek a világbajnokságon, ez még sok mindentől függ, de a legfőbb célomat elértem, ennek pedig kifejezetten örülök. Ami a futást illeti, a hőség miatt az előre tervezettnél gyengébb tempót mentem, nem mertem kockáztatni, így is többen kidőltek. Az elején a néhány ötven kilométeres távon versenyzőt és a száz kilométereseket lehetett látni a pályán, de egyre többen kiszálltak, illetve az ötvenesek befejezték a futást, így a végére igencsak egyedül maradtam…

Az utolsó negyven kilométert különösen nehéznek éltem meg, alig voltunk a pályán, a sötétben elég magányosnak éreztem magam.

Ekkor fejben nagyon küzdöttem, motiválnom kellett magamat, hogy nincs választásom, ki kell bírnom, előbb-utóbb túl leszek rajta. A segítőimnek természetesen rengeteget köszönhetek minden téren, nélkülük ez nem jött volna össze.

A kánikula végig nagy kihívást jelentett?

Az este hat órás rajtnál harminc fok felett volt még, este háromnegyed kilenckor ment le a nap, de éjjel sem nagyon csökkent a hőmérséklet huszonöt fok alá. Nagyon sokat számított a megfelelő hűtés, jegelés, frissítés, ami a megfelelő mennyiségű vizet, sót és szénhidrátot jelentette. Ebben mindent a csapatomnak köszönhetek.

Milyen célokat tűzött ki maga elé az év hátralévő részére?

Hamarosan el kell döntenem, hogy a decemberi indiai száz kilométeres világbajnoksággal mi lesz, szeretnék ott lenni a versenyen, de ez függ a támogatástól is. Augusztusban rendezik az ötven kilométeres országos bajnokságot, jó eséllyel azon indulok legközelebb.