Garai Ágnes Szonja szép győzelemmel hangol a 100 kilométeres vb-re

Idén megnyerte már a száz kilométeres és a hatórás országos bajnokságot, legutóbb Nagyatádon az ötven kilométeresen is aranyérmet szerzett. Lassan már az lenne a meglepetés, ha nem ön nyerné valamelyik ob-t.

Úgy néz ki, most ilyen időszak van a magyar női ultrafutásban, az utóbbi versenyeken rendre jól jött ki a lépés – mondta Garai Ágnes Szonja. – Láttam a rajtlistán, lesznek jó ellenfelek, nyilván sohasem jelentem ki azt, hogy biztosan én nyerek, de az aranyérem megszerzése volt a célom.

És milyen volt a futás?

Az egész verseny érdekes volt, mivel az Ironman-futam végén rajtoltunk el, így gyakorlatilag tele volt az 5.2 kilométer hosszú pálya. És ha már a pálya... Nehéz volt, sok-sok fordítóval és kanyarral kellett számolni, ráadásul kerülgetni a versenytársakat, vagyis tempó szempontjából nem volt ideális. Ez nem kritika, ám nem voltak alkalmasak a körülmények arra, hogy csúcsokat döntögessünk. Egyébként az esemény kifejezetten hangulatos volt, és érdekes, ami a száz kilométeres országos bajnokságon hiányzott – ahol magányosan, egyedül haladtam –, itt a rengeteg futóval a pályán megkaptam. A célom az volt, hogy négy tizenötös, négy húszas tempóban kezdjek, ám ez nem így lett.

Huszonöt kilométeren keresztül hárman futottunk együtt, ami jó és egyben rossz is volt, ugyanis kicsit gyorsabban kezdtünk a lányokkal. Igyekeztem nem lemaradni, ám éreztem, nekem ez a tempó sok lesz, és benne van a veszély, hogy elfutom.

Miután a riválisok kezdtek leszakadni, kicsit vissza is vettem. Összességében jól éreztem magam a versenyen, semmi probléma nem volt, a végére nagyon elfáradtam, de boldog vagyok a győzelem miatt.

Ráadásul megdöntötte a nagyatádi pályacsúcsot.

A korábbi pályacsúcsot Ménes Anita tartotta három óra negyven perces idővel, de az a rekord más útvonalon született. Egyébként éppen három óra harminchárom perc volt a célkitűzés. A vége vicces volt, ugyanis eltévedtem a cél előtt… Elindultam egy újabb körre, kérdeztem, hogy hol van a cél, mire mutatták, hogy éppen a másik irányba kellene haladnom.

Megfordultam és kicsit bosszankodtam, hiszen ha nincs ez a kis tévesztés, akkor minden idők harmadik legjobb időeredményét értem volna el a DUV szerinti ötven kilométeres magyar ranglistán.

Így néhány másodperccel lemaradtam, ez az idő a negyedik helyre elég. Ám ennél nagyobb baj ne legyen.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást ezúttal, netán a tervezett tempó túllépése?

Bevallom, huszonöt kilométerig izgultam, hárman együtt futottunk, nem tudtam, mi lesz a végkifejlet. Volt bennem feszültség, hogy ki bírja jobban a végét. Folyamatosan nézegettem az órámat, és például a négy nulla nyolcas tempónál éreztem, hogy ez már kicsit sok, azonban nem akartam lemaradni, de nem tudtam, a riválisaim meddig bírják ezt. Próbáltam fékezni az iramot, de azt sem tudtam, hogy mi a jó döntés: maradjak le vagy igyekezzek lépést tartani? Vajon ők is elfutották magukat vagy ez az optimális tempójuk? Ez okozott némi feszültséget.

Korábban elmondta, hogy döntenie kell, az ötven kilométeres országos bajnokságon vagy az utoljára megrendezett Korithoszon vesz részt – nos, az ob mellett döntött.

Sajnos az ötven kilométeres országos bajnokság miatt a Korinthosz kimaradt, túl közel volt egymáshoz a két verseny. Szomorú vagyok, de ez volt az okos döntés, nem akartam túlhajtani magam, mivel nagy céljaim vannak még az évben.

Úgy néz ki, munkahelyem, a Richter Gedeon gyógyszergyár támogatásának köszönhetően ott lehetek az indiai száz kilométeres világbajnokságon – ezúton is köszönöm a nagy lehetőséget! Addig félmaratonik és maratonik vannak betervezve, mindent megteszek, hogy a lehető legjobb formában érkezzek meg a vb-re.