csupasport bannerhátsófüves banner

Hat év alatt százszor teljesítette a VérKört, de nem akar leállni vele

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 13:33
null
Tóth Ferenc 2018 év elején kezdte, mostanra pedig már százszor járta be a 76.2 kilométeres VérKör teljesítménytúrát.

Elképesztő, századik alkalommal teljesítette a VérKör teljesítménytúrát. Tudatosan ment egészen százig?

Nem volt konkrét célom, hogy százszor teljesítsem a VérKört, egyszerűen így alakult – mondta a 63 esztendős Tóth Ferenc. – Kétezertizennyolc januárjában kezdtem, csupán edzésnek és felkészülésnek szántam, mert nagyobb európai túrákra készültem. Már a legelején megtetszett, mert közel van hozzám, így ha reggel elindulok, estére otthon is vagyok. Amikor hetven-nyolcvan teljesítés körül voltam, akkor fordult meg a fejemben, hogy már jó lenne eljutni százig. Természetesen boldog és büszke vagyok rá.

A századik teljesítés különlegesebb volt, mint a többi?

Nyilván egy kicsit igen, de nem különösebben. Túratársakkal mentem, bulizós volt a hangulat, nagyszerű légkörben meneteltünk. Egyébként a huszonötödik, az ötvenedik és a hetvenötödik is hasonlóan telt. Ilyenkor jókat beszélgetünk, sztorizgatunk és nevetünk. Ezt a néhány alkalmat leszámítva a nagyját egyedül teljesítettem.

Más köröket is teljesített már Magyarországon?

Olyan sokat teljesítettem, hogy képtelenség lenne felsorolni mindet, de a DZD 300-at kétszer is megcsináltam, valamint elkezdtem a DZD 600-at is, de akkor háromszázhetvenöt kilométerig jutottam. A száztizenöt kilométeres Bakony Kört és az ötvennégy kilométeres Ördög Kört is megtettem már, valamint tizenhétszer teljesítettem a Balathlon kétszáztizenegy kilométerét. Utóbbi ebben az évben is megvolt, illetve a felsoroltakon kívül is voltam egyéb hosszú túrákon. Nagyon szeretek a természetben lenni, imádom a csodás környezetet.

Most, hogy megvan a századik VérKör, milyen túrákon vesz részt az év hátralévő részében?

Hiába lett meg a századik, a VérKört továbbra is csinálnám, persze, ahogy időm engedi. Vannak tervben száz és kétszáz kilométeres túrák, például Szlovákiában létezik egy kétszázhúsz kilométeres, amelyet mindképpen teljesíteni akarok. A Pilisben van egy kétszáz kilométeres, azt ősszel szeretném végigjárni.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik